NB I

Martin Juhar a DVTK-t választotta – hivatalos

A korábbi szlovák válogatott játékos már szerdán munkába áll a diósgyőrieknél.

A 30 éves, egykori szlovák válogatott középpályás, Martin Juhar a DVTK ötödik nyári igazolása minderről a hivatalos klubhonlap számolt be. A ballábas játékos hazája mellett éveket játszott a cseh és a lengyel élvonalban is. Mindeközben a Budapest Honvéd egyik legjobbja máris távozott, ITT írtunk róla, de a kispestiek megtalálták Eppel és Lanzfama utódját, a lehetséges érkezőről ITT írtunk

Martin Juhar kedden részt vett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd aláírta szerződését, szerdán pedig csatlakozik új társaihoz.

Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek! Csodálatos a Diósgyőri Stadion, még üresen is teljesen elvarázsolt. Kassán születtem, de már hét éve Csehországban és Lengyelországban játszottam, ezért napi szinten nem vagyok képben a magyar labdarúgással kapcsolatban, de az utóbbi időben sok jót hallottam. Amikor tudomást szereztem a DVTK érdekődéséről, természetesen az interneten is körbenéztem, és azt láttam, a szurkolók nem változtak a régi időkhöz képest, ugyanolyan lelkesek. A pálya mindkét szélén jól érzem magam, de ha az edző úgy dönt, bal oldali védőként is megállom a helyem. Igyekszem minél jobb teljesítményt nyújtani, és hozzátenni a DVTK jó szerepléséhez

– nyilatkozta a diósgyőriek friss igazolása.

– Régóta figyeltük Martin Juhar teljesítményét, és nem a döntés, hanem a megállapodás vett igénybe több időt – mondta el Tajti József sportigazgató. – Bal oldali védőként és középpályásként elsősorban azt várjuk tőle, hogy játssza be a pálya szélét, menjen föl-alá, és mutassa meg, milyen küzdő, mert eddig azt láttuk tőle, hogy igazi harcos típus. Emellett kiváló bal lábbal rendelkezik, jól rúgja a szabadrúgásokat, biztos vagyok benne, hogy megoldja a bal oldali gondjainkat.

Martin Juhar pályáája

A kassai születésű Martin Juhar a helyi Lokomotíva csapatában nevelkedett, de az MFK-ban (az egykori VSS, ZŤS majd 1. FC Košice jogutódja) lett profi labdarúgó. Fokozatosan épült be a csapatba, de 2009-ben már mindkét Európa Liga selejtezőt végigjátszotta az AS Roma ellen. Miután alapembere volt a szlovák korosztályos válogatottaknak, 2013-ban bemutatkozott az A-válogatottban is. Időközben Csehországba igazolt, és a Sparta Praha kulcsembereként is kilépett a nemzetközi porondra. Miután országot váltott, a lengyel élvonalbeli Termalica Nieciecza csapatában játszott másfél évig, végül egy rövid németországi kalandot követően tért vissza Csehországba, a Zbrojovka Brno csapatába.

Martin Juhar a diósgyőriek legújabb igazolása – fotó: dvtk.eu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik