NB I

Az újonc Kisvárda meglepte a Diósgyőrt

Vereség a második felkészülési találkozón.

A DVTK és az NB I-be feljutó Kisvárda Master Good is a második felkészülési mérkőzését játszott a nyár során szerda délután. Kondás Elemér kezdőcsapatában nyolc új szerzemény is helyet kapott, míg a miskolciaknál a fiatalok mellé bekerült a Zalaegerszegről érkező Vernes.

Az NB III-ból a holland élvonalba igazolt – hivatalos
Dunaújvárosból igazolt a holland első liga újonca.

Az első félidőben Makrai remek egyéni alakítását láthatták volna a nézők, ha nem zárt kapus a meccs, így a cselsorozat végén lőtt gólnak csak a kispadról tapsolhattak. A szünet után azonban megrázta magát a Kisvárda és fordítani tudott, előbb Anton Sinder egyenlített, majd a csereként beálló Kovácsréti Márk döntötte el a találkozót.

Javában zajlik az NB I-es csapatok felkészülése, a mai nap folyamán már megírtuk, hogy mire ment a Budapest Honvéd Eppel Márton és Davide Lanzafame nélkül, de a Fradi gyengélkedését is olvashattátok.

Felkészülési mérkőzés

Diósgyőri VTK–Kisvárda Master Good 1-2 (1-0)

Fernandónak lesz még dolga a csapatával. Fotó és címlapfotó: dvtk.eu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik