Magyar foci

Dibusz kiakadt, nem érti, miért kapott tizenegyest a Honvéd

Így látta az esetet a Fradi portása.

A Ferencváros nem bírt a Honvéddal idegenben, így lépéshátrányba kerültek a bajnoki címért folyó harcban. A hazaiak egyenlítő találata azonban egy kérdéses szituációból érkezett, Davide Lanzafame tört kapura, a Fradi portása, Dibusz Dénes pedig rávetődött a labdára, amit el is tudott pöckölni, de aztán a Honvéd olasz csatára átesett rajta, mire a játékvezető büntetőt ítélt. Dibusz így értékelte az eseményeket:

A mérkőzés elején kétszer is komoly helyzetbe került a Honvéd, szerencsére tudtam védeni. Aztán nekünk is megvoltak a lehetőségeink, a második félidő elején pedig meg is szereztük a vezetést. Az egyenlítés után is volt még helyzetünk, de sajnos Böde Dani a kapufát találta el. Nyilván csalódottak vagyunk most, de nem érezzük úgy, hogy eldőlt a bajnokság. Meg kell nyernünk a hátralévő két mérkőzést, és bízni benne, hogy a Videoton botlik. A tizenegyes? Lanzafame megpróbálta ellőni a bal kezem mellett a labdát, lábbal védeni tudtam. Onnantól kezdve én tehetetlen vagyok, úgyhogy nem értem, miért ítélt büntetőt a játékvezető.”

Íme a vitatott jelenet:

Lanzafame 11-ese a Ferencváros ellen

A 11-es, amely a Ferencvárost távol, a Videotont pedig közel lőtte a bajnoki címhez.Helyes ítélet született Kispesten?

Közzétette: M4Sport – 2018. május 19.

Címlapkép: M4 Sport

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik