Hírek

A görögök ellen játszik a válogatott

Vasárnap Szombathelyen, hétfőn Pápán lesz a meccs.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Idei második páros mérkőzésére készül a magyar teremlabdarúgó-válogatott, amely januárban Hollandiába látogatott, most pedig hazai pályán játszik a görögökkel. A találkozók érdekessége, hogy a keret ezúttal egy kivétellel a két hazai elitcsapat játékosaiból áll. A múlt heti kupadöntő két résztvevője nem vesz részt a bajnoki negyeddöntőben, hiszen az alapszakasz első, illetve második helyén végzett.

A Berettyóújfalu nyolc, míg a Rába ETO négy játékost delegál a válogatottba. A kakukktojás a Ferencváros fiatal centere, Karacs Dániel, aki most debütálhat a felnőttek között. Rajta kívül a Berettyóújfalu játékosa, Komáromi Péter is először öltheti magára a címeres mezt. Az első összecsapásra Szombathelyen kerül sor vasárnap 18 órától, míg hétfőn Pápán csapnak össze a felek, ugyancsak 18 órától, ezt a meccset a Sport TV élőben közvetíti.

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Balázs Zoltán, Matkovics Gábor (Rába ETO), Tihanyi Csaba (Mezei-Vill FC Berettyóújfalu)

Mezőnyjátékosok: Lódi Tamás, Harnisch Ákos (Rába ETO), Komáromi Péter, Szabó Péter, Trencsényi János, Rábl János, Lovas Norbert, Gál István, Nagy István (Mezei-Vill FC Berettyóújfalu), Karacs Dániel (Ferencváros)

futsal-hungary.hu

Olvasói sztorik