Hírek

Döntetlent játszott az U20-válogatott

A fiatalok a hét elején kétnapos edzőtáborozást tartottak Telkiben, és a Tatabányával játszottak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Róth Antal szeptemberben és októberben is összehívta két-két napra az 1994-es születésű korosztály legjobb játékosait, de a kedd délutánig tartó, idei utolsó összetartáson több olyan labdarúgó is részt vett, aki a korábbi edzőtáborozásokon nem volt a keret tagja.

Az edzőtábort a Tatabánya elleni edzőmérkőzés zárta, amely 1-1-es döntetlennel ért véget. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, az NB II-es csapat egy védekezésbeli megingást kihasználva szerezte meg a vezetést. A második félidőben az U20-válogatott jelentős fölényben játszott, de helyzeteiből csak egyet tudott kihasználni, Novothny Soma volt a gólszerző.

– A korosztály kétnapos összetartásai alapvetően azt a célt szolgálták, hogy minél több játékossal megismerkedjünk, és bemutassuk nekik a válogatottnál elvárt követelményeket – mondta a meccs után az MLSZ honlapján Róth Antal. – A mostani edzőtáborozáson kilenc új játékos vett részt, míg a többiek a korábbi őszi összetartások során már megmutathatták tudásukat. A játékosok hozzáállásával elégedett voltam, de a meccsen látható volt, hogy a többnyire harmadosztályban vagy U21-bajnokságban szereplő fiataloknak még sokat kell fejlődniük ahhoz, hogy a felnőtt futballban is megállják a helyüket.

Felkészülési mérkőzés

Magyarország U20 – FC Tatabánya 1-1 (0-1)

Magyarország. 1. félidő: Nagy G. – Botka, Dulló, Kocsis G., Csemer – Cseke, Sipos B., Nagyházi – Zvara, Horváth R., Prosser D. 2. félidő: Rusák – Angyal, Jagodics B., Füredi, Csikortás – Halmai R., Pintér A., Farkas A. – Berki, Novothny, Szedlár. Edző: Róth Antal

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik