Hírek

Változások az U21-keretben

Róth Antal csapata hétfőn az utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén lép pályára.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az írek csütörtöki 2-1-es legyőzése után a magyar U21-válogatott hétfőn Kecskeméten zárja az Európa-bajnoki selejtezősorozatot. A mieink ellenfele a pont nélkül álló Liechtenstein lesz. A két csapat tavaszi, vaduzi mérkőzésén válogatottunk 4-0-s győzelmet aratott, s ha az alföldi városban is nyer, valamint az írek nem győzik le idegenben a csoportelső olaszokat, akkor a harmadik helyen zárunk a csoportban – áll az MLSZ honlapján.

Az Írország elleni összecsapás után négy játékos elhagyta a válogatott edzőtáborát, ezért Róth Antalnak egy új labdarúgót is be kellett hívnia a keretbe.

– Bódi Ádám és Gosztonyi András eltiltás, Haraszti Zsolt és Radó András pedig sérülés miatt nem állhat a rendelkezésünkre, ezért a biztonsági tartalékok közül behívtuk Balajti Ádámot a csapatba – mondta Róth Antal. – A játékosoknak egy Johan Cruyff-idézetet vittem be a legutóbbi megbeszélésünkre, ami úgy szól, hogy nincs két egyforma mérkőzés, és két egyforma játékhelyzet sem. Ezzel azt szerettem volna érzékeltetni, hogy Liechtenstein ellen is hasonló mentalitással kell pályára lépnünk, mint tettük a csütörtöki meccsünkön, mert ezen a mérkőzésen is az dönt majd, hogy melyik fél oldja meg jobban a kialakult játékhelyzeteket.

A szövetségi edző hozzátette: egyetért azokkal a sajtóban megjelent értékelésekkel, amelyek bravúrosnak ítélték meg az írek elleni sikert. A válogatott dolgát nehezítette, hogy az írek még harcban álltak a második helyért, vagyis a továbbjutásért léptek pályára, míg a magyar válogatott számára egyedül az volt a tét, hogy a csapat bizonyítsa: bárki ellen képes eredményesen szerepelni.

– A futballisták egyénileg és csapatként is igazi sportemberi erényeket csillogtattak. Megmutatták, hogy nem a tét határozza meg a hozzáállásukat egy-egy mérkőzéshez, és minden energiájukat mozgósították a sikeres szereplés érdekében. Azt várom, hogy Liechtenstein ellen is hasonló felfogásban lépjünk pályára, ez esetben sikeresen zárhatjuk a sorozatot – tette hozzá Róth Antal.

A Liechtenstein elleni mérkőzést hétfőn 18.30-kor rendezik a kecskeméti Széktói Stadionban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik