Hírek

Hogy kerül Fehér Csaba a megye háromba?

„Abból kell most a legtöbb, amiből szerintem Magyarországon a legkevesebb van, és ez a türelem.”

Kapcsolódó cikkek

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk!

A vasárnap délutáni Újpest–Debrecen (0-0) bajnoki után összefutottunk Fehér Csabával, a fővárosi klub egykori 41-szeres válogatott játékosával, aki 11 évig szerepelt Hollandiában, a PSV Eindhovennel például a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében is játszott. A szekszárdi születésű labdarúgó tavaly nyáron az Újpesttel készült, majd az elhíresült bilincs-ügy miatt végül szerződést bontott. Azóta a footgolfban jutott magas szintre, és a Rangadó.hu érdeklődésére most elmondta, nem is tervezi, hogy visszatér az élvonalba. Sőt az egyik legalsó osztályban, a megye háromban lép majd pályára szülővárosa tartalékcsapatában. Azt mondja, neki ez egyáltalán nem derogál, ha ezzel hozzá tud tenni ahhoz, hogy Szekszárdon minél több tehetséges fiatal menjen játszani, vagy az ott lévők fejlődjenek.

– A Rangadó.hu szakértője, Szanyó Károly azt mondta a meccs után, hogy ez egy olyan null-null volt, amely mögött van tartalom…
– Valóban, az egyik legjobb null-null volt, amit valaha láttam, le a kalappal a két csapat előtt. A Debrecen a csalódás után rendezte sorait, támadófutballt játszott itt, Újpesten, és elvitt egy pontot, amelyről szerintem a bajnokság során még ki fog derülni, hogy értékes pont – vélekedett a Rangadónak nyilatkozó Fehér Csaba. – A hazai csapatról pedig mindent elmond, hogy a magyar bajnok ellen, szép támadások végén kialakított hat-hét nagy helyzetet, megértem, ha most csalódottan ülnek az öltözőben a játékosok. De ez egy jó jel, ha egy csapat úgy ül az öltözőben, hogy az egy pont nem elég a bajnok ellen. Úgy gondolom, hogy jó úton van a csapat. Abból kell most a legtöbb, amiből szerintem Magyarországon a legkevesebb van, és ez a türelem. Van egy tulajdonos, aki nem azt az utat választotta, hogy elköltötte három évre előre a költségvetést, hanem inkább megcsinálta a pályákat, amivel többet tett a klubért, mint hadd ne mondjam, hogy az elődei közül hányan… Bízom benne, hogy a türelem, ami sokak részéről megvan, ez egyre több Újpest-szurkolóra átragad, hiszen nem lehet hónapok alatt csodát tenni. Az edző munkája abszolút meglátszik a csapat játékán, de ő sem varázspálcával dolgozik. Szerintem elég kell, hogy legyen ebben az idényben az ötödik-hatodik hely, és jövőre ez a csapat, ha nagy dolgok nem történnek, akkor a dobogóért harcolhat.

– Sokan nagyon örülnének, ha Fehér Csaba visszatérne Újpestre valamilyen formában… Most Szekszárdon játszik. Ez mennyire számít véglegesnek és komolynak?
– Ha játszani fogok, az nagyon komoly lesz, mert úgy gondolom, hogy másként nem érdemes. Engem így ismernek, mint játékost. Egyébként annyi az igazság belőle, hogy indított a Szekszárd NB III-as csapata egy megye hármas fiókcsapatot. Ebben helyi tehetségek játszanak olyanokkal együtt, akik valaha Szekszárdról indultak, és komoly karriert futottak be. A családom Szekszárdon lakik, és az én szerepem annyi, hogy ha ott vagyok, akkor le fogok menni a csapat mérkőzéseire, és ha úgy alakul, akkor játszani is fogok. Ha ezzel hozzá tudok tenni ahhoz, hogy Szekszárdon is minél több tehetséges fiatal jöjjön játszani, vagy az ott lévők fejlődjenek egy kicsit, akkor úgy gondolom, ilyen formában vissza tudok adni valamit annak a városnak, annak az egyesületnek, ahonnan indultam.

– Mit hozhat a magyar labdarúgás, illetve Fehér Csaba kapcsolata ezen kívül?
– Szurkolóként mindenképpen megmaradok az Újpest és a magyar labdarúgás szintjén egyaránt. Az a tervem, hogy elvégzem a most induló edzőképző tanfolyamot, de azt most még senki ne várja tőlem, hogy egyértelműen kijelentsem, hogy én edző leszek Magyarországon. De talán…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik