Hírek

Fehér és Kabát ismét Újpesten

Kabát Péter és Fehér Csaba visszatért Újpestre! Mindkét játékossal két évre állapodott meg a klub, a szerződések aláírására a következő napokban kerül sor.

[p]Kovács Zoltán az Újpest FC sportigazgatója a hétfő délelőtti edzés után jelentette be a régi-új igazolásokat. Kabát Péter már a csapattal készül, Fehér Csaba pedig június 20-án, hétfőn reggel csatlakozik a kerethez – írja a klub hivatalos honlapja.[/p]
[p]A 35 éves Fehér Csaba a Pécs színeiben kezdte profi karrierjét, majd 1996-ban igazolt a Megyeri útra. Három év után egy rövid időre az MTK-ba távozott, majd a belga Geel együtteséhez szerződött. 2000-ben holland másodosztály bajnoka, a NAC Breda játékosa lett, majd négy szezon után 2004-ben a holland első osztályú bajnok PSV Eindhoven labdarúgójaként szerepelt. 2005-ben kölcsönjátékosként hazatért, és egy fél idény erejéig másodszor is az Újpest csapatát erősítette. 2006-ban visszatért Hollandiába, a Willem II csapatához. 2007-ben újra a NAC Breda következett, ahol mostanáig légióskodott.[/p]
[p]A magyar válogatottban 41-szer szerepelt, utoljára 2009-ben. A magyar élvonalban 174 mérkőzésen játszott és egy gólt szerzett. A holland első osztályú bajnokságban összesen 154-szer játszott, kilencszer volt eredményes. Egyszeres magyar és egyszeres holland bajnok.[/p]
[picture=”32″ title=”Kabát Péter visszatért Újpestre, miután elengedték Debrecenből (fotó: tutifoci.hu)”]
[p]Kabát Péter 33 éves, 1995-ben mutatkozott be a magyar élvonalban a Kispest-Honvéd színeiben. Négy szezon után a Vasashoz szerződött, s ott vált igazán elismert játékossá, gólkirály is lett. 61 meccsen 37 gólt jegyzett, amire külföldi klubok is felfigyeltek. Pályafutásában ezt követően hétévnyi légiós időszak következett. A támadó első külföldi egyesülete török Göztepe Izmir volt, ahonnan a bolgár Levszki Szófiába igazolt. Amikor visszatért Törökországba, a Denizlispor futballistája volt, eztán pedig Ausztriába költözött, ahol az FC Kärnten, az SV Pasching, végül pedig az Austria Kärnten szerződtette.[/p]
[p]2008 nyarán tért vissza Magyarországra, és az Újpestet választotta. Első szezonjában 25 mérkőzésen 16 gólt szerzett, a második idényében 24/14 volt a mutatója. Játékával és ezekkel a statisztikákkal megszerettette magát az Újpest-szurkolókkal. 2010 nyarán, szerződése lejárta után Debrecenbe igazolt, ahol összesen 16 NB I-es meccsen lépett pályára, öt alkalommal talált a hálóba. A csatár összesen 311 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 104 gólt szerzett. Az NB I-ben 174 mérkőzésen 80 gólt jegyez. A magyar válogatottban 16 alkalommal lépett pályára.[/p]
[p]– Először is szeretném megköszönni a debreceni tulajdonos gesztusát, aki látta, hogy nem érzem jól magam a DVSC-nél, és belement abba, hogy közös megegyezéssel felbontsuk a szerződésemet – nyilatkozta az ujpestfc.hu-nak Kabát. – Korrekt lépés volt Szima Gábor részéről, aki sokat segített nekem ezzel a megállapodással. Nem szeretnék a múlttal foglalkozni, ami történt, megtörtént. Rossz döntést hoztunk annak idején, és meglehet, ma már minden másképp alakulna. Kovács Zoltánnal lezártuk a múltat, és nekem nem maradt más feladatom, csak az, hogy a jövőre koncentráljak. Azon vagyok, hogy minél jobban sikerüljön a felkészülés.[/p]
[p]Kabát Péter kellemes emlékeket őriz korábbi újpesti időszakáról, és szeretne újra olyan eredményes lenni, mint abban a két szezonban, amikor a fővárosi liláknál futballozott.[/p]
[p]– Örülök, hogy visszatérhettem, mert Újpesten mindig jól éreztem magam – folytatta a 33 éves Kabát. – Igazából nem kellett sokat gondolkodnom a jövőmön, mert a debreceni szerződésbontás után hamar megegyeztünk, és a szerződést ezen a héten alá is írhatjuk. Nemcsak a csapat eredményeit ismerem, hanem a játékát is. Azt már látom, hogy erős csapatba térhetek vissza. A társaság nagyon fiatal, és tavasszal nagyon jól teljesített, különösen az utolsó mérkőzéseken. A támadójáték nagyon erős, technikás és gyors játékosok vannak ezen a poszton. Bízom benne, hogy úgy folytatódik az eredményes játék, ahogyan az előző szezonban abbamaradt.[/p]
[picture=”34″ title=”Mészöly Géza irányításával már alakul a következő szezon csapata (fotó: bevezetem.hu)”]
[p]Az Újpest FC kedden két edzéssel megkezdte a felkészülést a következő idényre. Mészöly Géza vezetőedző elmondta, szerinte a futballisták jó állapotban tértek vissza a szabadságról, és úgy érzi, hogy a csapat megfelelő állapotba kerülhet a július közepén rajtoló bajnokságra, majd hozzátette: örül Kabát Péter és Fehér Csaba leigazolásának.[/p]
[p]– Kabát abban a fél szezonban, amikor együtt dolgoztunk, nagyon jó benyomást tett rám – mesélte Mészöly. – Szeret futballozni, igazi versenyzőtípus, aki a hátán viszi a csapatot, ha kell. Látszik rajta, hogy jó állapotban kezdte a munkát, és még sok van benne. Nagyban hozzájárulhat a csapat eredményességéhez. Nagyon nagy szükség lesz azokra a tapasztalatokra, amelyeket az elmúlt több mint tíz év alatt Fehér Csaba Belgiumban és Hollandiában gyűjtött. Ő a rutint képviseli majd a keretben, és azt várom tőle, hogy a jobb kezem legyen a csapatban. Jobbhátvédként, belső védőként és középső középpályásként is számíthatok rá. Amíg Vermes Krisztián, Kiss Zoltán és Rubus Tamás fel nem épül, többször kaphat lehetőséget védőként.[/p]

Olvasói sztorik