Hírek

A közvélemény manipulálásáról…

Van lista, vagy nincs lista? Egy párbeszéd, és ami mögötte van!

Kapcsolódó cikkek

A közelmúltban jelentős vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy létezik-e úgynevezett bundalista? Aczél Zoltán jogi képviselője, Dr. Czeglédy Csaba nem véletlenül harap ebben az ügyben, hiszen ő többször is a lista létezése mellett érvelt, míg az MLSZ illetékesei rendre tagadnak. Az ügyvéd szerint a szövetségben évek óta építgetik az adatbázist, hiszen ha valaki mérkőzés-befolyásolást észlel, annak ezt a bejelentési kötelezettség értelmében 24 órán belül jeleznie kell.

Vajda György, a Nemzeti Sport újságírója évek óta haknizik a sajtóban azzal, hogy milyen bennfentes információkkal rendelkezik bundaügyben. Az ügyészségre jár feljelenteni, tanúskodni…

– Vajda György hazudik. Vajda György bundaügyi szakértő nem először, és valószínűleg nem is utoljára hazudik – állítja Czeglédy Csaba. – Kár, hogy erre felületet kap a Nemzeti Sporttól. A beszélgetés eleje, ami lezajlott közte, és Aczél Zoltán között pénteken, az ügyészség épülete előtt, meglehetősen másként történt, mint ahogy a sportnapilap szombati száma írja. Aczél Zoltán megkérdezte: rajta vagyok a kétszázas listán? Erre Vajda György azt válaszolta: nem vagy rajta, majd zavartan elgondolkodott, és kisvártatva közölte, hogy nincs is lista. Mindezt öt ember füle hallatára. Aztán a Nemzeti Sport cikkének elején átírta a párbeszédet… Vajda György, és a hozzá hasonlók sportot űznek a közvélemény manipulálásából. Ennek következményeképpen pedig családos emberek élete megy tönkre.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik