Videó

Így balhézott a Videoton

Emlékezetes meccset játszottak a fehérváriak Győrben, a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A jobban játszó fehérváriak 2-0-ra vezettek, úgy tűnt, hosszabbítás következik, de Tarmo Kink a rendes játékidő letelte után remekül kihasználta az egyik védő, illetve a kapus figyelmetlenségét, és szépített, ami a hazaiaknak a továbbjutást jelentette.

A meccs lefújása után a vendégek kispadjáról többen, illetve a pályán lévő Videoton-játékosok is rárontottak a végig meglehetősen gyengén tevékenykedő játékvezetőre, de az MTI tudósítója szerint tettlegességig nem fajult a tömegjelenet. A bírót végül legalább húsz biztonsági ember kísérte le a pályáról.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón José Gomes, a Videoton vezetőedzője arra panaszkodott, hogy a biztonságiak – szerinte indokolatlanul – lökdösték a játékosait. Schubert Tamás, a győriek biztonsági igazgatója erre azt mondta, a magyar szövetség játékoskijáróban tartózkodó ellenőre kérte, hogy a biztonságiak avatkozzanak be.

A rendőrség – amelynek az incidens során nem kellett beavatkoznia – tanulmányozni fogja a mérkőzés ideje alatt a stadionban készült videófelvételeket, ezt követően dönti el, hogy indít-e eljárást az ügyben. Erről Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatta az MTI-t.

„A lefújás után a pályán lévő játékosokban még nem szűnt meg azonnal a drámai küzdelem okozta feszültség. A vendéglátók biztonsági szolgálatának emberei bevonultak a játéktérre, és erőszakkal kiszorították a pályáról a Vidi futballistáit és szakmai stábját” – írja a Videoton honlapja.

– Egy meccset követően természetes, hogy a játékosok idegesek, ez a futball része. Ilyenkor az is előfordulhat, hogy valaki számon kér valamit a játékvezetőn, de a mai találkozó után a verbális összecsapáson túl semmi nem történt – nyilatkozta az incidensről klubja honlapján José Gomes, a fehérváriak edzője. – Ettől függetlenül megjelentek a biztonságiak és elkezdték lökdösni a játékosainkat. Ha egy játékos olyat tesz a játékvezető ellen, ami tilos, akkor később a szövetség megbüntetheti. Azokat viszont, akik ma a játékosainkra rontottak, nem ismerjük, azt sem tudjuk, kik ők. Ez egy nagyon rossz üzenet a magyar futball szempontjából, így nem viselkedhet a biztonsági személyzet. A mai esetből is tanulva egy olyan rendszert kell kialakítani, ami ennek elejét veszi a jövőben.

Olvasói sztorik