Válogatott

Marco Rossi: Ez a meccs karrierem legnagyobb győzelme

Korábban a témában:

Marco Rossit a Horvátország elleni 2-1-es Európa-bajnoki selejtezős győzelem után taps fogadta a sajtótájékoztatón. A kapitány kissé rekedten úgy fogalmazott, még mielőtt értékelné taktikai szempontból a mérkőzést, szeretné megköszönni a srácoknak azt a hozzáállást, amit nyújtottak.

Ugyan Horvátország nem a legjobb formáját mutatta, de úriemberekként viselkedtek. Nem értek egyet azzal, hogy csodálatos pálfordulás történt. Ha ma este 3-2-re kikapunk, más lenne mindenkinek a szája íze. Mindenki csak a végeredményből indul ki, ami baj. Háromszor néztem újra a szlovák meccset, nem volt szerencsénk, a statisztika is azt mutatja, fej-fej mellett játszottunk velük. Ma viszont Fortuna mellénk szegődött, ez volt a különbség.

– kezdte a magyar válogatott szövetségi kapitánya, majd hamar rátért a taktikai kérdésekre, valamint Dzsudzsák Balázs szerepére is.

“Dzsudzsák Balázs kapcsán mindig is mondtam, hogy Balázs jó játékos, csak fizikailag kell utolérnie magát. Senkit sem szimpátia alapján teszek be, vagy hagyok ki a csapatból. Korábban is mondtam, hogy most hiába nem játszott bő egy hónapja, jó formában van. Nyolc meccset játszottunk hol 4-4-2, hol 3-5-2-es, hol 4-2-3-1-es játékrendszerben, de nem a játékrendszer a lényeg, hanem a koncepció, a meccstaktika a fontos, illetve az, hogy a játékosokat miként lehet beilleszteni mindebbe. Ami nagy különbség volt mégis a mai és a csütörtöki meccs között, az a hozzáállásunk. Ebben segítségünkre van egy mentál tréner, aki segít a játékosok taktikai magabiztosságának kialakításában.

Ezt a meccset nevezném karrierem legnagyobb győzelmének. Hogy én lehetek a magyar kapitány, azt többször elmondtam, életem, karrierem csúcsa. Ezek a győzelem pillanatai, amit együtt kell megélni a szurkolókkal.

A mai meccs vajmi keveset ér viszont, ha Azerbajdzsán ellen nem hozzuk el a három pontot.”

Zlatko Dalic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya azzal kezdte, hogy gratulált a magyar csapatnak a győzelemhez. Ezután rendkívül szűkszavúan, faarccal értékelte a látottakat, érthetően nem volt boldog az eredmény miatt.

Agresszívebben játszottak mint mi. Az első gól után lankadt a figyelmünk. Vereséget szenvedtünk, mert nem úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna. Hogy miért? Nem tudok sok mindent mondani. Nekünk, mint vb-ezüstérmes csapatnak mindig a maximumot kell nyújtanunk, ez most nem sikerült.

Legközelebb június nyolcadikán lép pályára mindkét válogatott, a mieink Azerbajdzsán ellen játszanak majd, míg Horvátország Wales ellen javíthat.

Eb 2020, E-csoport, második forduló:

Magyarország–Horvátország 2–1 (1–1)
Gólszerzők: Szalai (34.), Pátkai (76.), illetve Rebic (13.)

Korábban:
Wales–Szlovákia 1–0 (1–0)

Az E-csoport állása:

1. Wales 1 1 0 0 1–0 +1 3
2. Szlovákia 2 1 0 1 2–1 +1 3
3. Horvátország 2 1 0 1 3–3 0 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 0 1 2–3 –1 3
5. Azerbajdzsán 1 0 0 1 1–2 –1 0

További program:
Június 8., szombat
15.00: Horvátország–Wales
18.00: Azerbajdzsán–Magyarország
Június 11., kedd
18.00: Azerbajdzsán–Szlovákia
20.45: Magyarország–Wales
Szeptember 6., péntek
20.45: Szlovákia–Horvátország
20.45: Wales–Azerbajdzsán
Szeptember 9., hétfő 
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

Nyitókép: Farkas Norman/24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.