Válogatott

Ismét bemutatkozott a valóság a magyar válogatottnak

A szlovákok végig irányítva, nyomasztó taktikai fölényben futballozva verték a magyar csapatot Nagyszombatban, Eb-selejtezőn. A védelmünk nem bírta el a nyomást, támadásban keveset mutattunk, így kilenc meccsesre nyúlt idegenbeli nyeretlenségi sorozatunk. Elemzés.

Nagyon fontos, hogy ki milyen szintről, ki milyen bajnokságból, milyen taktikai felkészültséggel érkezik a válogatotthoz. Az ellenfél is ugyanúgy három napot készül, mint mi, csak egyszerűen a taktikai utasításokat úgy tudják végrehajtani, illetve alkalmazni, hogy az egyből működik.

Nagyjából így foglalta össze a meccs tanulságait a lefújás után nem sokkal a válogatott csapatkapitánya, a Hoffenheimnél légióskodó Szalai Ádám. A csatár tudja, hogy mit beszél:

  • egyike annak a mindössze hét (!) magyar játékosnak (rajta kívül: Gera Zoltán, Király Gábor, Lisztes Krisztián, Dárdai Pál, Huszti Szabolcs, Hajnal Tamás), akik az elmúlt huszonöt évben (!) legalább 100 mérkőzést játszottak le valamelyik európai topligában,
  • egy híján 50 gólja van a Bundesligában,;
  • jelen állás szerint éppen a német bajnokság egyik, ha nem a legnagyobb taktikai géniuszával, Julian Nagelsmannal dolgozik együtt.

Érdemes odafigyelni tehát arra, mit mond, mit emel ki egy-egy mérkőzés után. Mint ahogyan arra is, mit csinál.

A Nagyszombatban lejátszott Szlovákia-Magyarország Eb-selejtező (2-0) egyik leginkább jellemző, visszatérő jelenete, amikor Szalai Ádám kiabál, elégedetlenkedik. Mutogat a többieknek, gesztikulál, a kezével irányítja társait, hogy merre mozogjanak, mikor, milyen szögben indítsák meg a letámadást, hogyan helyezzék nyomás alá az ellenfél labdás játékosát. Rengeteg energiáját kötötte le, hogy az edző meghosszabbított karjaként a magyar válogatott labda nélküli játékát vezényelje, de mindhiába – a meccs után így is azt tartotta a legfontosabbnak kiemelni, hogy az előre kitalált edzői taktika megvalósítása és a végrehajtás szempontjából nem voltunk az ellenfél szintjén.

Tovább tart a szlovák átok, kikaptunk az Eb-selejtezőn
Ötödik alkalommal játszottunk Szlovákiával, de még egyszer sem sikerült legyőzni.

A kezdőcsapatok

Marco Rossi a novemberi finnek elleni, 2-0-ra megnyert hazai Nemzetek Ligája-meccshez hasonlóan most is három középhátvédet nevezett a kezdőcsapatába. Az időközben az USA-ba igazoló, és csapata, a Kansas City kontinentális BL-meccse miatt a válogatotthoz csak később csatlakozó Baráth Botond helyére Lang Ádám került, Dzsudzsák Balázs helyét pedig Kovács István foglalta el Szalai Ádám mögött – egyébként változatlan felállásban, és nagyjából változatlan harcmodorban terveztünk meccselni, mint néhány hónapja, amikor zsinórban negyedik hazai meccsét húzta be a magyar válogatott.

Az átalakulóban lévő szlovák csapat folytatta az alkalmazkodást Pavel Hapal elképzeléseihez. Ezúttal is 4-1-4-1-ben álltak fel: a Celta Vigóban légióskodó Lobotka szűrt a védelem előtt, a nemzeti csapattól visszavonuló HubocanSkrtel páros utódaként a koppenhágai Vavro került be Skriniar (Internazionale) mellé a védelembe, miközben a két szélen a berlini Pekarik és a Fiorentinában játszó Hancko rohamozott. Mivel Nemec és Zrelak sérülése miatt csatárfronton kényszerhelyzetbe került, Hapal úgy sakkozott, hogy a Serie A-veterán KuckaHamsík kettős mellé bedobja a Hertha támadó középpályását, Ondrej Dudát is, csak épp hamis kilencesként – ezzel párhuzamosan Mak és Rusnák feladata az lett, hogy a szélek felé kimozogva helyet csináljon a mélységből induló középpályásoknak a magyar tizenhatos előtt.

Kijött a felállások közötti különbség

Marco Rossi utolsó őszi meccseinek egyik leginkább kellemes meglepetése az volt, hogy a magyar csapat bátran, sőt, helyenként vakmerően támadta le ellenfeleit azok saját kapujának előterében. Ezzel egyrészt kikényszerített egy csomó ívelést – hiszen sem a finn, sem az észt csapat nem volt képes passzjátékkal átjátszani a magyar „gulyáspresszinget” -, amit aztán a fejpárbajokat remek arányban megnyerő védelmünk nevetve hatástalanított, másrészt a kapuhoz relatíve közel megszerzett labdákból egy-két húzás alatt helyzetekig juthatott.

Ha nincs Leekens, fél lábbal az Eb-n lehetne a magyar válogatott
Hónapokat vesztegetett el a magyar futball a kifutó szériás belga szakemberrel, most ennek fizetjük az árát. Jó hír: jött Rossi, és nincs minden veszve.

Szlovákiában – már csak az ellenfél középpályáján észlelhető játékminőség miatt is – ilyesféle kalandokba veszélyes lett volna bocsátkozni. Rossi nem is tette meg: bár Szalai és Kovács is végzett időnként „zavarórepüléseket” a hazai védelem előtt, a magyar csapat jellemzően a saját térfelére közepesen mélyen (mid block) visszahúzódva, csak az oda már belépő szlovák labdás játékosokat támadta le – igaz, akkor viszonylag intenzíven.

Magyar védekezés: Szalai és Kovács letámad, a középpálya nem követi őket, túl nagy a csapatrészek közötti távolság, hosszú lesz a csapat, a szlovákok pedig játszi könnyedséggel hozzák át a labdát a középső harmadon, hogy azonnal a szélek felé tereljék a játékot.

Mindez viszont azt eredményezte, hogy az ellenfélnek volt ideje átgondolni, mihez kezdjen a labdával – a meccs tempóját, irányát, alakulását lényegében a szlovákok szabták meg, már az elejétől fogva. Hapal terve az volt, hogy a két felállás közötti strukturális különbségekre rájátszva (a három/öt védős rendszer könnyen belátható módon igencsak sebezhető a széleken) a vonalak mellé tereli a játékot, és ott kettő az egy elleni szituációkat kialakítva jut be a magyar védelem mögé.

Hogy ez mennyire könnyedén sikerült, azt megmutatja az első gólt megelőző jelenetsor is (korábban Hamsíknak már volt lövése kísértetiesen hasonló támadásépítés végén):

A magyar csapat mélyen a saját térfelén várja a szlovákokat, tankönyvi pontosságú 5-3-2-es felállásban. A szlovák szélső védők (Hancko, Pekarik) magasra feltolva, Mak és Rusnák a félterületben, összjátékra alkalmas testhelyzetben (háttal a kapunak). A hamis kilences Duda visszamozog a középpályára, Hamsík pedig egy mélységi befutással próbálkozik Lang mellett, Kucka igazság szerint akár már most adhatná neki a labdát – helyzetbe.

Kilenc másodperccel később: a szlovákok a saját jobboldalukra viszik ki a támadást, miközben a magyar védekezés leghátsó vonala kevés híján az öt és felesig hátrál. Nyolc emberrel (!) töltjük túl a büntetőterületet, de így sem tudjuk megakadályozni, hogy

  1. Hamsík üresen legyen a tizenhatoson belül,
  2. Korhuton kettő az egy elleni helyzetet izoláljon Rusnák és Pekarik.

Újabb három másodperces ugrás: Rusnákhoz képest méteres távolságban a védők (pedig a tizenhatoson belül jár…), a szélsőnek így rengeteg ideje van kiszúrni, hogy középen kettő a kettő ellen maradt a mélységből bemozgó – azaz a kapuval szemben, lendületből érkező – Duda-Hamsík duó. Nyolc emberünk van a kapu 14 méteres körzetében, de nem tudunk létszámfölényt kieszközölni sem ott, ahonnan a labda érkezik, sem ott, ahová érkezni fog. Szalai közben már érzi a bajt, kevés híján idegrohamot kap a tizenhatosunk előtt.

Dadogott a passzjáték is

Amellett, hogy a szlovákok labdával szétszedtek minket (pedig csak időszakosan pörgették fel a tempót, egyébként viszonylag türelmesen járatták a labdát, és húzták le az emberfölényüket a szélekre), a letámadásukkal is sikerült megzavarniuk bennünket. Főleg a második félidő elején vált látványossá, ahogyan a kapu elé préselték a válogatottat, de az egész meccsen dadogott a magyar passzjáték: a Rossi-korszakban csak egyszer, a görögök elleni idegenbeli meccsen (77 százalék) volt rosszabb a passzhatékonyságunk, mint Nagyszombatban (78 százalék). Ugyanakkor fontos különbség, hogy míg Athénban alig volt nálunk a labda (40 százalék), addig most jóval többet (45 százalék) próbálkoztunk átadásokkal.

Rossi először Kleinheislert kapta le a pályáról – állítólag egy húzódás miatt –, de posztra cserélt: a helyére beálló Szoboszlai ugyanabban a konzervatív szerepkörben játszott, mint az Eszék légiósa. Szűk tíz perccel később a nagyon gyengén játszó Kalmár lecserélésével sem nyúlt bele a meccsbe a kapitány, mert bár a helyére beálló Dzsudzsák feltolódott Szalai mögé, Kovács visszahúzódásával a formációnk nem változott.

Rossi egészen a 81. percig nem merte elengedni az ötvédős rendszert, pedig ekkor már jó ideje látszott, hogy kockáztatnunk kellene a pontszerzés érdekében.

Feltűnő volt az is, hogy folyamatosan túl széles és túl hosszú volt a válogatott: a csapatrészek közötti távolság túlságosan nagyra nőtt. Ha két játékosunk letámadott, akkor a középpálya szinte biztosan nem követte őket, ha pedig Kalmár és Kleinheisler is csatlakozott a presszinghez, akkor a védelem és a fedezetsor között maradtak tátongó lyukak. Nagy Ádámot a szlovákok mintaszerűen szigetelték el, Hamsík, Kucka és Duda is rutinból mondta fel a leckét, az alapjátékunk ízekre lett szedve, szinte csak és kizárólag a széleken volt esélyünk kihozni a labdát (néhány ritka kivételtől eltekintve).

A meccs egyoldalúságára remek példa, hogy Hapal kapitány mind a három cseréjét megtarthatta az utolsó tíz percre, korábban egyáltalán nem szorult rá, hogy belenyúljon a meccsbe. Amikor Holender becserélésével Rossi átállt 4-3-1-2-re (Dzsudzsák vette fel a csatárok mögötti tízes pozíciót), a szlovák játékosok pillanatok alatt olvasták a változtatást, és csere nélkül reagálták le a dolgot a pályán.

Ne legyenek illúzióink, ennyit tudunk

Fotó: 24.hu/Mohos Márton

Nem azt kell nézni, hogy ki az értékesebb, hanem egyszerűen a taktikai felkészültség a két csapat között, az… maximálisan megmutatkozott

– magyarázta a meccs után kissé felindultan Szalai, aki – lévén van némi tapasztalata a nemzetközi színtéren – tökéletesen olvasta a meccs képét. Nem a Rossi által kitalált taktikával volt baj, hanem a megvalósítással, és azokkal a képességbeli különbségekkel, amelyek a pályán, ha nem is azonnal, de a félidők végi fáradtabb állapotban egyértelműen kiütköztek.

A gond persze nem az, hogy a magyar játékosok zöme ennyit tud.  Akik követik a világ futballját és a taktikai trendeket, akik néznek nemzetközi meccseket, ismerik a mezőnyt, azok pontosan tudták előre is, hogy mi a realitás. Az viszont már sokkal nehezebben fér az ember fejébe (és szemmel láthatóan ez a pont zavarja Szalait is), hogy ebben az esetben a közvélemény alakításában különösen nagy felelősséget viselő szereplők miért nem képesek reálisan értékelni? Miért van az, hogy a csapatkapitánynak kell kijavítania a meccsre kiküldött riportert, és felhívnia a figyelmét arra, hogy felesleges a három napos összetartással takaróznia, mert az ellenfélnek is éppen ugyanennyi ideje volt felkészülni? Inkább azon kellene elgondolkodni, hogy nekik miért elég ez a három nap sokkal többre, mint nekünk.

Hogy egy vesztes mérkőzés után a realitásokra, a meccsképre, a futballunk általános helyzetére és a játékosaink valós képzettségére is a csapatkapitánynak kell felhívnia a figyelmet, nonszensz.  Mint ahogyan nonszensz az is, amikor a megkérdezett televíziós szakértők között egyetlen olyan sem akad, aki a horvátok és a szlovákok ellen vívott meccsek előtt feltenné a kezét, és azt mondaná: emberek, itt két vereség a realitás, egy pont már ajándék, hatalmas, szinte emberfeletti bravúr. Ehelyett jönnek zsinórban a betippelt ikszek és győzelmek – Simek Péter szakértő úrnál mindjárt kettő –, hátha. Mintha csak hinni kellene, és nem a tudás számítana, az, ki mire képes a pályán, ki, mire van felkészítve. Mintha csak és kizárólag akarni kellene, mintha pontokat lehetne szerezni a stúdiókban és az újságok hasábjain.

Szalai kimondta a lényeget: felkészültünk, megpróbáltuk, de jelenleg ennyit tudunk, kész, passz. Hogy utóbbi kinek a felelőssége, azt is elmondta már egyszer öt és fél évvel ezelőtt. Vajon meghalljuk végre, és felteszi valaki a megfelelő kérdéseket, a megfelelő időben?

Ne legyenek illúzióink.

Eredmény – Eb-selejtező, E csoport

Nagyszombat, Anton Malatinsky Stadion, 14 235 néző, v.: Vlagyiszlav Bezborodov (orosz)

Szlovákia-Magyarország 2-0 (1-0)


Szlovákia: Martin Dubravka – Peter Pekarik, Denis Vavro, Milan Skriniar, David Hancko – Juraj Kucka, Stanislav Lobotka – Marek Hamsik, Ondrej Duda (Pavol Safranko, 87.), Albert Rusnák (Jaroslav Mihalik, 93.) – Robert Mak (Miroslav Stoch, 79.)

Magyarország: Gulácsi Péter – Lang Ádám (Holender Filip, 81.), Willi Orbán, Kádár Tamás – Lovrencsics Gergő, Kleinheisler László (Szoboszlai Dominik, 54.), Nagy Ádám, Kalmár Zsolt (Dzsudzsák Balázs, 61.), Korhut Mihály – Kovács István – Szalai Ádám

gólszerzők: Duda (42.), Rusnák (85.)

sárga lap: Vavro (21.), Kucka (50.), Hamsik (77.), Skriniar (90.), illetve Kalmár (10.), Korhut (59.), Nagy (88.)

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.