Válogatott

„Dzsudzsák is kérdezte, miért hozzá futok”

A két gólszerző, Szalai és Nagy is megszólalt a finnek elleni győzelem után.

A magyar válogatott 2-0-ra verte a csoportgyőztes finneket a Nemzetek Ligája C-divíziójának 2. csoportjában, így a görögök meglepetés vereségének is köszönhetően végül a második helyen zárt a kvartettben – ami az Európa-bajnoki selejtezők miatt is komoly jelentőséggel bírhat.

Szintén az Eb-selejtezőket emlegette a mérkőzés utáni nyilatkozatában Marco Rossi szövetségi kapitány, majd megszólalt a két gólszerző, Szalai Ádám és Nagy Ádám is:

Szép játék előzte meg a gólomat, ráadásul fontos pillanatban jött, hiszen előtte volt két helyzete a finneknek is. Ugyanakkor Nagy Ádám góljának még jobban örülök, hiszen végre meglőtte első találatát a válogatottban. Az első félidő teljesen rendben volt. Marco Rossival folyamatosan fejlődünk, most három-öt-kettes felállásban játszottunk, ez egy nehéz formáció, de így is elsőre teljesen rendben volt

– vélekedett Szalai.

Nagy Ádám is boldogan értékelt:

Természetesen nagyon örülök a gólomnak. Most már mondhatom Gerzsonnak, hogy nem fogok gól nélkül visszavonulni, mindig szívta a véremet emiatt. Fontos volt, hogy méltóképpen fejezzük be a sorozatot, ez pluszt fog adni nekünk. Önbizalommal telve, jó két mérkőzést a hátunk mögött tudva várhatjuk az Eb-sorsolást. Megbeszéltük, hogy az elejétől kezdve próbálunk presszingelni. Nekem is szokatlan volt a gól, Dzsudzsák is kérdezte, hogy miért hozzá futok, mennem kéne ünnepelni. Ha nem rúgom be, biztos kaptam volna, hiszen ő a bal oldalon, Kleinheisler a jobb oldalon várta a labdát üresen.

Kiemelt kép: mlsz.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik