Válogatott

Nem semmi, milyen kezdőcsapatot tervez Rossi az észtek ellen

Honlapunk úgy tudja, Dzsudzsák Balázs kezdőként lép pályára az észtek elleni Nemzetek Ligája-találkozón.

Csütörtökön folytatja szereplését a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában, ahol az ötödik fordulóban ezúttal Észtország érkezik a Groupama Arénába.

Marco Rössi szövetségi kapitány csapatának lesz mit kijavítani, hiszen a legutóbbi válogatott szünetben vereséget szenvedett Görögországban, valamint három gólt kapva csupán egy pontot hozott el Észtországból. Az eltiltott Rossi hétfőn azt is elárulta, ki lesz a helyettese a kispadon.

Az olasz tréner dolgát azonban több sérülés is nehezíti, Fiola Attila és Sallai Roland sérülés miatt nem tudott csatlakozni a csapathoz Telkiben, a kedd délutáni edzésen pedig Ugrai Roland bokája fordult ki, így kérdésessé vált a szereplése az észtek és a finnek ellen – az, hogy mennyire súlyos a probléma, a szerda délelőtti alaposabb vizsgálatok után derül ki.

Felfoghatatlan: tragikusan fiatalon veszítette életét a magyar labdarúgó
Mutatjuk a legfontosabb és sajnos legszomorúbb keddi híreket.

Honlapunk úgy értesült, Marco Rossi fejében többnyire már körvonalazódott a csütörtök esti kezdőcsapat, amit újfent a hosszú idő után visszatérő Dzsudzsák Balázs vezethet ki a pályára. Úgy tudjuk, a Hoffenheim gólvágója, Szalai Ádám mögött továbbá Nagy Dominik és Kalmár Zsolt fogja segíteni a támadásokat, a balhátvéd kiléte pedig még kérdőjeles, Baráth Botond mellett a másik nagy visszatérő, Korhut Mihály is esélyes a posztra.

Így küldi pályára a válogatottat Marco Rossi.

Gulácsi – Lovrencsics, Kádár, Orbán, Baráth – Nagy Á., Kleinheisler – Nagy D., Kalmár, Dzsudzsák – Szalai

címlapfotó: mlsz.hu

Olvasói sztorik