Válogatott

Nagy Ádám: Nem a hibám miatt büntet Filippo Inzaghi a Bolognánál

A válogatott középpályása azt mondja, a vezetőedző a rotációban hisz, az ő hozzáállása azonban nem változott.

Hétfő délután sajtótájékoztatót tartott az Észtország és a Finnország elleni Nemzetek Ligája-találkozókra készülő magyar válogatott Telkiben, ahol Marco Rossi szövetségi kapitány – az olasz tréner azt is elárulta, kezdő lesz-e Dzsudzsák Balázs –, mellett a Bologna középpályása, Nagy Ádám is válaszolt az újságírók kérdéseire.

A negyedik hely szóba sem jöhet, abszolút nem lefelé nézünk, próbálunk pozitívak lenni – kezdte a Serie A-ban játszó labdarúgó. – A legfontosabb, hogy a szurkolók miatt is minél előbb végezzünk, csakis a hat pont megszerzése jár  a fejünkben, ez a cél. Újból tudjunk kreálni egy jó kapcsolatot a szurkolók és a válogatott között, ami úgy érzem, az Eb után kicsit megolvadt.

Nagy Ádám az észtek elleni legutóbbi meccsre visszatérve elmondta, nemzetközi porondon három bekapott góllal nehéz győztesként távozni a pályáról.

Ha megnézzük ezeket a kapott gólokat, mindhárom csapat szinten, dekoncentráltságból jött, ezen kell dolgoznunk, még ha nincs is sok időnk. Ha egységesek leszünk a pályán, beszélünk egymással, akkor ezeket el tudjuk kerülni.

Nagy hozzátette, ha az emlékezete nem csal, még nem játszott olyan meccsen, amikor a vezetőedző vagy a szövetségi kapitány nem ült a kispadon.

Talán Thomas Dollt még a Fradinál egyszer elküldték, de nem emlékszem pontosan. Érdekes történet lesz nekünk, játékosoknak is, az indulás időpontjáig azonban velünk lesz a kapitány, ugyanolyan lesz a felkészülés. Profi stáb fogja helyettesíteni, nekünk játékosoknak úgy kell venni amit például Gera Zoli mond, mintha a szövetségi kapitány mondaná.

Nagy Ádám az utolsó három bajnokin egyetlen perc lehetőséget sem kapott a Bolognában, ezzel kapcsolatban elmondta, hogy nem feltétlenül a Torino elleni bajnokin elkövetett hibája miatt ültették le a kispadra.

A Torino elleni bajnokin hibáztam az egyik gólnál, talán annyi szerencsém volt, hogy sikerült 2-2-re hozni, egy pontot elcsíptünk. Amikor készültünk a Sassuolo elleni meccsre, mondta nekem az edzőnk, hogy szeretne lehetőséget adni a posztomon játszó riválisomnak is. Nekem ezt el kell fogadnom és hétről hétre, napról napra úgy kell dolgoznom, hogy ez megforduljon. Úgy érzem, nem amiatt büntet Filippo Inzaghi vezetőedző, hogy hibáztam, ez benne van a játékban, inkább arról van szó, hogy abban a pozícióban rotálni szeretett volna. A hozzáállásom továbbra sem változott – zárta Nagy Ádám.

címlapfotó: Szirtesi Lászlo/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik