Válogatott

Az osztrákokat is megverte, elitkörös a magyar U19-válogatott

Ausztria ellen zárult az Eb-selejtezős csoportkör a mieink számára.

Európa-bajnoki selejtező, 7. csoport, 3. forduló

Magyarország–Ausztria 2-1 (1-1)
Telki, Telki Edzőközpont. Játékvezető: Brisard (francia)
Magyarország: Ásványi – Kovács K., Mocsi, Csóka, Ujvárosi – Csonka (Szendrei, 61.), Bokros, Szoboszlai – Torvund (Bencze, 45+1.), Schön (Molnár D., 92.), Timári. Szövetségi edző: Németh Antal
Gólszerzők: Torvund (21.), Timári (92.) illetve Anselm (13.)

Ausztria ellen zárta a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezőcsoportot a magyar U19-válogatott, de bízhattunk benne, hogy a mieink számára nem ezzel a körrel ér véget a sorozat. Két forduló után a Németh-csapat vezette az Ausztriával, Szlovéniával és Koszovóval kiegészült négyest négy ponttal, és egy döntetlennel már biztosan elitkörbe juthatott volna.

Ami a „nagyokat” illeti, apácák tucatjai kapnának a szívükhöz attól, amit Kleinheisler László mondott a bírónak, Hajdú B. István pedig szenzációsan „kiszólt” – csak nehogy baja legyen belőle.

Az osztrákok győzelmi kényszerben léptek pályára, ennek fényében nem meglepő, hogy nekiestek a mieinknek, és a 13. percben Anselm találatával megszerezték a vezetést (0-1). Szerencsére nem sokáig örülhettek a vendégek: a 21. minutumban Torvund is alig pár méterről vehette be a kaput egy gyenge osztrák hazaadás-szituáció után (1-1). Sajnos gólszerzőnk végül a szünetig sem bírta a pályán: egy perccel a félidő rendes játékidejének vége előtt megsérült, és le kellett cserélni.

Osztrák meddő fölénnyel indult a második játékrész is, a magyar védelem azonban állta a sarat. Kapunk elé szorított bennünket az ellenfél, egy-egy hosszabban előrevágott labda után tudtunk csak megindulni a másik kapu felé, ezekből azonban helyzet nem alakult ki. Ígéretes beadásról maradt le Timári a hajrába érve, közel járt a magyar csapat a gólhoz, mely remekül tartotta az eredményt. A végén aztán fel is tették Timáriék a pontot az i-re: az említett játékos győztes gólt lőtt, mellyel 2-1-re nyert a válogatott.

Győzelmével a veretlen, hét pontot jegyző magyar válogatott csoportelsőként jutott tovább az elitkörbe, megelőzve a Koszovót 4-1-re legyőző, négy egységgel szintén kvalifikáló Szlovéniát. Ezért a sikerért biztosan nagyobb dicséret érkezik a szurkolóktól, mint amit kapott a felnőtt csapat a hétfő esti, észtországi teljesítményéért.

A mieink csoportját december 6-án sorsolják, a hétcsoportos elitkörre pedig 2019. március 18. és 26. között kerül sor.

Kiemelt kép: mlsz.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik