Válogatott

Marco Rossi kijelölte a magyar válogatott észtek elleni kezdőcsapatát

Baráth Botond, Nagy Dominik és Kovács István is a tallinni kezdőben.

A magyar válogatottnak az észtek elleni, hétfő esti tallinni vendégjátékán is győzelemre van szüksége a Nemzetek Ligájában, hogy versenyben maradjon az első helyért a C osztály 2. csoportjában.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttesének a két csapat korábbi találkozói jó előjeleket mutatnak, hiszen az eddigi négy összecsapásból hármat megnyert, és csak egyet vesztett el a magyar válogatott. És hogy láthatjuk-e Dárdai Pál fiát valaha magyar válogatott mezben? Alighanem eldőlt: ide kattintva elolvashatod a Hertha-játékos legfrissebb nyilatkozatát.

Az észtek legutóbbi tíz találkozójukból csupán egyszer győztek, három döntetlen mellett hatszor vesztesen hagyták el a pályát, és mindössze négy mérkőzésen szereztek gólt. A legutóbbi öt találkozón rendre kikaptak. Jó esély van rá, hogy nem lesz gólgazdag összecsapás, hiszen az észtek mindhárom eddigi csoportmérkőzésüket 1-0-ra vesztették el.

Marco Rossi az alábbi kezdőcsapattal harcolhatja ki a válogatott második győzelmét a Nemzetek Ligájában.

Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics, Kádár, Orbán, Baráth –Nagy Á., Kleinheisler, Kovács I. – Nagy D., Szalai, Sallai

Észtország: Aksalu – Pikk, Tamm, Baranov, Teniste – Mets, Antonov – Luts, Vassiljev, Ojamaa – Anier.

címlapfotó: mlsz.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik