Nemzetközi foci

Dárdai Márton: megtiszteltetés a német válogatott kapitányának lenni

Az U17-es válogatott alapembere arról is beszélt, mit szólt édesapja, Dárdai Pál az „előrelépéshez".

Korábban beszámoltunk arról, hogy Dárdai Márton hétvégén csapatkapitányként vezethette ki a pályára a német U17-es válogatottat a Dánia elleni felkészülési mérkőzésen. Dárdai Pál középső fiával a szövetség hivatalos oldala készített hosszabb interjút, ebből idézünk.

Először lehettem csapatkapitány a válogatottnál, igaz, az U17-es Herthánál is hasonló szerepkörben számolnak velem, ennek ellenére természetesen teljesen új érzés volt ez számomra. A német válogatottat kivezetni a pályára különleges megtiszteltetés és igazán jó érzés. Kapitányként szerettem volna minél jobb teljesítményt nyújtani, de semmiképpen sem akartam a csapatot egyedüliként irányítani a pályán.

A bekk arról is beszélt, mennyire érte váratlanul, hogy Michael Feichtenbeiner rábízta a kapitányi karszalagot.

– Kicsit meglepett, de a klubcsapatomban már megmutattam, mire vagyok képes, sokat dolgoztam azért, hogy jó teljesítményt nyújtsak a válogatottban is. Az volt a célom, hogy idővel az U17-es válogatott kapitánya lehessek, örülök, hogy sikerült ezt is elérnem.

Dárdai Márton (4), a német U17-es válogatott kapitányaként – fotó: dfb.de

A dánok elleni szombati találkozónak a németországi Wülfrath adott otthont, a mérkőzést pedig a helyszínen tekintett meg a Hertha BSC vezetőedzője, Dárdai Pál is.

Az édesapám természetesen a mérkőzés után gratulált, hogy kapitány lehettem, és persze tanácsokkal is ellátott.

A 16 éves futballista elárulta azt is: testvére, a Hertha profija, ifjabb Dárdai Pál  mindenben támogatja, ő pedig a legifjabb Dárdainak adja majd tovább a tudását.

A bátyám, Palkó sok hasznos tanáccsal segít. Ezentúl megmutatta azt is, hogyan kell eljutni a Bundesligáig. Amit megtanulok, továbbadom majd én is az öcsénknek, Bencének (Dárdai Bence, Dárdai Pál legkisebb fia – szerk.).

Dárdai Mártonra már a német válogatottban is alapemberként számítanak – fotó: dfb.de

címlapkép: dfb.de

Olvasói sztorik