Válogatott

Rengeteget hibázó hazaiakról és veszélyes magyarokról ír a görög sajtó

Az ottani sajtó szerint az első félidőben mintha a pályán sem lett volna a görög válogatott, amely a Ranieri-korszakot idézte a gyenge játékával.

Mint ismert, a magyar válogatott péntek este 1-0-ra kikapott Görögországban a Nemzetek Ligája-csoportkör harmadik fordulójában, így kevés esélye maradt az első helyre – ide kattintva megnézheted a görögök győztes gólját, amit Willi Orban hibája előzött meg, itt pedig olvashatsz néhány kőkemény szurkolói kommentet a válogatottról. A Rangadó megvizsgálta, hogyan értékelték a péntek esti találkozót a görög lapok, íme a legérdekesebb vélemények.

Az Agonasport.com azt tartja a legfontosabbnak, hogy Michael Skibbe csapata visszavágott a budapesti vereségért a magyaroknak, a gól nélküli első félidővel kapcsolatban pedig kiemeli, hogy Marco Rossi együttesének voltak nagyobb lehetőségei. „Görögország, végül nem túl meggyőző játékkal, de legyőzte a lenyűgöző magyarokat” – teszi hozzá a lap. Az Agonasport.com kiemeli, Michael Skibbe szövetségi kapitány munkája veszélyben volt a meccs előtt, hiszen a görög szövetség ülésezett a budapesti vereség után, és az első negyvenöt percben ezúttal sem volt biztató a játék. Dicsérik Varga Roland játékát, aki vezető szerepet játszott a vendégek gyors passzos játékában, a Fradi játékosa a 10. és a 28. percben is veszélyeztetett pontrúgásból.

Rossi a csapatot dicsérte, a játékvezetőt nem
A görögök elleni vereség után sem rejtette véka alá véleményét a magyar kapitány.

A novasports.gr is kemény kritikával illette a sajátjait, a lap szerint a görög csapat az első félidőben eléggé amatőr módon, rengeteg hibával játszott, a játék már-már a Claudio Ranieri vezette időszakot idézte – mint ismert, az olasz szakember csupán négy meccs erejéig volt a görögök kapitánya 2014-ben, egy döntetlen és három vereség után menesztették. A lap úgy látta, Ciolisz behozatala a félidőben jó döntésnek bizonyult, vele veszélyesebbé váltak a hazaiak.

A gazzetta.gr sem lóg ki a sorból: „egy rosszul sikerült estén Mitroglu fejese hozta el a győzelmet” – írja kritikusan a lap, amely szintén kiemeli a hazaiak első félidőben mutatott rossz játékát, amit egyenesen nem létezőként titulált. Az összegzésben felteszik a kérdést: „mit akart játszani a válogatottunk?”, majd azt is hozzáteszik, hogy összességében Magyarország sem volt jobb és nem érdemeltek volna győzelmet.

A görögök szerint is többet érdemeltek Szalaiék. Fotó és címlapfotó: ANGELOS TZORTZINIS / AFP
Olvasói sztorik