Válogatott

Ollózása után szenvedett agyrázkódást az U19-es válogatottunk egyik legjobbja – VIDEÓ

Kiss Tamás ezt követően még gólpasszt is adott, de nem minden jelenetet tud felidézni a meccsről.

Szerda este a Rangadón is olvashattátok, hogy a magyar U19-es válogatott a félidei 0-1-es hátrányt követően 2-1-re megverte Szlovéniát az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett Eb-selejtezőn – Szoboszlai ismét szabadrúgásból varázsolt, erősen ajánlott megtekinteni.

A győztes találatunknál az a Kiss Tamás adta a gólpasszt, aki néhány perccel azelőtt agyrázkódást szenvedett az ollózása után – derül ki a Puskás Akadémia hivatalos oldaláról.

Szoboszlai Dominik góljára, az ollózásomra, és a gólpasszomra még emlékszem, de nem minden jelenetet tudok felidézni a meccsről, szóval mondhatjuk, hogy ösztönből játszottam. Mesterünk elővigyázatosságból cserélt le, azután vannak emlékeim a történésekről. A találkozó előtt már tudtam, hogy nem leszek kezdő, de az edzőnk azzal motivált, hogy cáfoljak rá a döntésére. Szerencsére sikerült jó játékkal előrukkolnom, és a győztes találatot előkészíteni Schön Szabolcsnak – fogalmazott a magyar siker után az NB I-ben játszó Kiss.

A pfla.hu megjegyzi, a meccset követően a Heim Pál Kórházba vitték a játékost, ahol koponyaröntgen-vizsgálaton esett át, s enyhe agyrázkódást diagnoztizáltak nála, így a hátralévő két selejtezőt Ausztria és Koszovó ellen valószínűleg kihagyja.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik