Válogatott

Nagy Ádám elárulta, mire kell figyelni a görögök ellen

A Bologna légiósa várja a közös munkát Willi Orbannal.

Marco Rossi szövetségi kapitány és Willi Orban – az újonc nyilatkozata szívmelengető a magyar szurkolók számára – mellett az olasz élvonalbeli Bologna középpályáján újra alapemberré váló Nagy Ádám is az újságírók rendelkezésére állt hétfő délután Telkiben, ahol a magyar válogatott megkezdte a felkészülését a Görögország és az Észtország elleni idegenbeli Nemzetek Ligája-találkozókra.

Kemény háttér és tudatos munka áll a mögött, hogy fizikailag nőttem, középpályán ez nem elhanyagolható dolog. Úgy érzem magamon, hogy elindult valamiféle fejlődés, remélhetőleg ez így is fog folytatódni. Nagyon örülök, hogy győzelemmel tudtuk befejezni a válogatott összetartást, örülnék, ha a folytatás is hasonló lenne. Legutóbb 2-1-es vezetésnél is kontrollálták a görögök a játékot, ezúttal nem szabad ekkora teret hagyni nekik. Valószínűleg ők fogják birtokolni a labdát, nem lesz könnyű meccs, de jó lenne úgy az észtekhez utazni, hogy jó eredményt érünk el Görögországban – mondta a Bologna légiósa.

Magyar futballistától ritkán hallasz ilyen kemény önkritikát
Kovács István kíméletlenül kiosztotta az MTK ellen lebőgő Vidit.

Nagy a továbbiakba elmondta, fontos volt a legutóbbi győzelem, mert mindenki pozitív töltettel ment vissza a klubcsapatába és ezáltal ugyanilyen pozitív hangulatban várják a visszavágót, ezt pedig csak úgy sikerülhet megtartani, ha jól játszanak a soron következő mindkét meccsen.

Willi Orban karrierjét nem kell senkinek bemutatni, mindenképpen egy biztosíték az, ahol és ahogyan játszik hétről hétre. Kíváncsian várom a folytatást és a közös munkát – mondta zárásként Nagy a válogatott újoncáról.

címlapfotó: Szirtesi László/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik