Válogatott

Rossi elmondta, mi lesz a legnehezebb feladata a válogatottnál – VIDEÓ

Gera Zoltánról is beszélt a szövetségi kapitány.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a Budapestre érkezését követő első interjújában az eddig elvégzett és az előtte álló feladatokról, a stábjában helyet kapó Gera Zoltánról és a Nemzetek Ligájában a magyar válogatottra váró ellenfelekről is beszélt.

Eldőlt Neymar jövője; megvan a Real Madrid új hetese?
Egy helyen az elmúlt hét legizgalmasabb hírei.

Nagyon várom a pillanatot, hogy végre együtt legyünk a játékosokkal és elkezdjük a munkát, a felkészülést a Nemzetek Ligájára. Az elmúlt hetekben minden magyar csapat által lejátszott hivatalos mérkőzést és néhány edzőmeccset is figyelemmel kísértünk. Szóval elmondhatjuk, hogy képben vagyunk mindazzal, ami a magyar játékosokkal történt. A legnehezebb az lesz, hogy arcot, identitást adjunk ilyen rövid idő alatt, hiszen nem lesz már felkészülési mérkőzésünk. Az első tétmeccs előtt pedig csak egy héttel fogunk találkozni. A legjobb dolog az lesz, hogy vissza tudjuk adni a játékosok önbizalmát. Ez pedig leginkább a pszichikai felkészítésen múlik, ez mindig sok munkát igényel.

– mondta Rossi, aki elárulta azt is, miért hívta be a stábjába Gera Zoltánt.

Gera Zoltán elsődlegesen arra kértem, hogy a pszichológiai felkészítésben segítsen. Nagyon jól ismeri a játékosokat, és mivel nem lesz sok időnk a felkészülésre, nincs vesztegetni való időnk. Azt, hogy egészen pontosan milyen játékot fogunk játszani, az első edzés után fogjuk eldönteni. Tőle abban várjuk a legnagyobb segítséget, hogy megtudjuk, mi jár a játékosok fejében, min gondolkodnak. Természetesen nem csak emiatt számítunk rá, rengeteg dologban tud nekünk segíteni, így az egyik legfontosabb segítőm lesz. Most kezdi az edzői karrierjét, de ahogy egyre több tapasztalatot szerez, biztosan az önálló karrierje is be fog indulni.  

Olvasói sztorik