Válogatott

Leekens ezúttal is látott pozitívumokat a magyar válogatott játékában

Gulácsit dicsérte a belga kapitány a fehéroroszok elleni felkészülési találkozó után.

A Rangadón is olvashatták, hogy a magyar válogatott szerda este csupán 1-1-es döntetlent játszott Fehéroroszországban felkészülési találkozón. Az eredmény egyértelműen Dzsudzsákékra nézve hízelgő, hiszen a második félidőben helyzetek sokaságát hagyták ki a hazaiak. Georges Leekens szövetségi kapitány azonban mégis látott pozitívumokat a találkozót követően.

Nem tetszett, hogy pontrúgásból kaptunk megint gólt, ezen dolgoznunk kell. A pozitívum, hogy sikerült visszajönnünk a meccsbe, néha nagyon emocionálissá válunk, de jó, hogy végül sikerült egyenlítenünk. Gulácsi bebizonyította, amit már jó pár hete is mondtam, hogy példaszerű, amit tesz, nagyszerű kapus. A második félidőben talán túlzottan visszahúzódtunk és néhány cserét is eszközöltünk, hogy pihenhessenek a játékosok az ausztrálok elleni szombati találkozóra. Lépésről lépésre haladunk, a középhátvédek jól működtek együtt, de oldalt kisebb problémákkal küzdöttünk. Jó volt a hangulat a csapaton belül, jó volt látni a csapat reakcióját a bekapott gól után, nem szedték le a másik fejét – mondta a belga tréner az M4 Sportnak.

A mérkőzés góljait ide kattintva tekintheted meg.

Továbbra is nyeretlen a belga kapitánnyal a válogatott. Fotó: MLSZ
Olvasói sztorik