Válogatott

Nikolics két hatalmas játékvezetői hibát is látott

A magyar támadó szerint a vereségre a győzelem a legjobb gyógyszer.

Szalai Ádámmal alkotott csatárduót a Chicago Fire játékosa, Nikolics Nemanja, aki Bernd Storcknál kegyvesztett volt, Georges Leekens szövetségi kapitány első fellépésén pedig máris a kezdőben találta magát. A Kazahsztán elleni 3-2-es vereség után Nikolics kiemelte, szinte kilencven percen keresztül csak futottunk az eredmény után, így pedig nagyon nehéz játszani.

Böde angolja nem túl jó, ezért nem értette, mit mondott Leekens
Így értékelt a válogatott támadója a kazahok elleni vereség után.

– Sok hibával játszottunk, hazai pályán nem szabad három gólt kapni, az sok – kezdte Nikolics a lefújást követően. – 1-2-nél én is kihagytam egy nagy helyzetet, ha azt berúgom, 2-2, e helyett kaptunk egy harmadik gólt, ami nagyon nehézzé tette a második játékrészt. Megpróbáltunk mindent, de a mai meccsen sok volt a hiba, amit ki kell javítani. Minden játékosnak saját magában kell megkeresni, miben hibázott és csapatként fel kell állnunk. Pontrúgásoknál itthon nekünk kellene dominálni, jobban kellett volna koncentrálnunk, a következő időszakban sokkal keményebbnek kell lennünk hátul. Mindent megtettünk, hogy fordítsunk, de nem olyan könnyű, amikor már a tizedik percben 0-2 az állás. A legfőbb fordulópont a harmadik bekapott gól volt, lelkileg ez nekik nagyon jót tett, nekünk pedig rosszat. Kedden újabb meccs következik, fel kell állnunk, hiszen muszáj kimenni a pályára, a szállodában nem maradhatunk. A legjobb gyógyszer a vereség után a győzelem. Próbáltunk sokat dolgozni együtt Szalai Ádámmal, sokat futottunk be az üres területekre. Nem játszottunk eddig sokat együtt, de nem lesz ez rossz.

Nikolics nagy helyzetet hagyott ki az első félidőben fotó: Szaniszló Róbert/NurPhoto/AFP

A kezdés előtt amíg a többiek a szokásos pacsival köszöntötték a játékvezetőt, addig Nikolics Nemanja régi ismerősként, nagy öleléssel üdvözölte Tomasz Musialt. A lengyel sporit még a Legia Warszawában töltött időszakából ismeri ilyen jól a magyar csatár.

– Jóban voltam a lengyel játékvezetőkkel, mindig megadtam nekik a tiszteletet . Mindig üdvözlöm őket a meccsek előtt a mai napig is, ha ők fújnak nekem. – válaszolta a Rangadó kérdésére Nikolics, majd kitért Musial két vitatható ítéletére is. –Messze voltam a harmadik bekapott gólnál, de én úgy láttam, hogy fault volt, meglökték Besét. Az első félidőben pedig úgy érzékeltem, utolsó emberként szabálytalankodtak ellenem, ott talán lehetett volna pirosat adni a sárga helyett, de a játékvezető azt mondta, hogy volt mellettem még egy védő.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik