Válogatott

Böde angolja nem túl jó, ezért nem értette, mit mondott Leekens

Így értékelt a válogatott támadója a kazahok elleni vereség után.

Mint ismert, 3-2-es vereséget szenvedett hazai pályán a magyar válogatott Kazahsztán ellen felkészülési mérkőzésen. Georges Leekens szövetségi kapitány debütáló találkozóját követően Böde Dániel állt a sajtó rendelkezésére, aki azonban nem akart belemenni hosszasan a szakmai elemzésbe, de egy rövid, „bödés” értékelést azért adott.

– Sajnos sokszor előfordul az a helyzet, hogy hátrányban kell beállnom, megpróbáltam mindent elkövetni, hogy változtassak a mérkőzésen, de ez nem sikerült. Az első húsz percben aludtunk, nem szabad két ilyen szituációból gólt kapnunk. Ez két olyan pofon volt, amiből nehéz felállni akármelyik csapat ellen. Csak úgy tudjuk visszanyerni a szurkolók bizalmát, ha jól játszunk és meccseket nyerünk, nehéz lesz, de mindent elkövetünk annak érdekében, hogy így legyen. A szünetben nem tudom mit mondott a kapitány, nem voltam bent az öltözőben, a meccs végén szólt néhány szót, de mivel nem olyan jó az angolom, így nem igazán értettem, a többiek pedig nem fordították le zárta viccesen a támadó, aki a 76. percben váltotta Nikolicsot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik