Válogatott

Leekens: Véletlenül sem szabad abba a hibába esnünk, hogy…

A magyar válogatott szövetségi kapitánya értékelte a Nemzetek Ligája sorsolását.

Megírtuk: a magyar válogatott a görög, a finn és az észt csapattal mérkőzik a C osztályban az első alkalommal kiírt, szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájában. Az együttesek szeptemberben, októberben és novemberben oda-visszavágós alapon játszanak egymással a csoportelsőségért. Az élen záró válogatott 2020 márciusában az osztály másik három csoportjának győztesével elődöntő-döntő rendszerben mérkőzik meg a 2020-as Európa-bajnokságon való indulás jogáért, és egyúttal kiharcolja a feljutást a B osztályba. A sorsolást a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Georges Leekens értékelte az mlsz.hu-n.

Ezt olvastad már?
Zárt kapus mérkőzéssel kezdünk itthon a Nemzetek Ligájában

– Érdekes, ugyanakkor kiegyenlített csoportba kerültünk. Az észtek stílusát kevésbé ismerem, de Finnország és Görögország ellen korábban irányítottam már a belga válogatottat. Eltérő stílusú futballt játszik mindhárom csapat, nekünk pedig a legjobb formánkat kell majd hoznunk, ha sikeresek akarunk lenni, de bízom benne, hogy így lesz. Az ellenfelek mostantól ismertek, úgyhogy immáron minden lényeges információ birtokában tudjuk elkezdeni a felkészülést. Véletlenül sem szabad abba a hibába esnünk, hogy alábecsüljük az ellenfeleinket, mert nem lesz könnyű ellenük. A lehető legalaposabban ki kell elemeznünk mindhárom riválisunkat, hiszen a legapróbb részletek is döntőek lehetnek. Általánosságban azonban annyit el lehet mondani, hogy a görögök hullámzó teljesítményt nyújtanak: van, amikor nagyon jók, és előfordulnak periódusok, amikor kevésbé sikeresek, a finnek pedig erőfutballt játszanak, fizikálisan nagyon erősek. Ugyanakkor az is igaz, hogy nekünk elsősorban magunkra kell koncentrálnunk. Arra, hogy jól felkészüljünk, jó formában legyünk és akkor bármi megtörténhet – mondta Georges Leekens.

Fotó: MLSZ
Olvasói sztorik