Válogatott

A korábbi kapitány olyan ideges volt, hogy többször elkapcsolta a tévét

Glázer Róbert szerint már a legkisebb ország válogatottjai is fölénk nőnek fizikálisan és dinamikában.

Mint ismert, a magyar válogatott csütörtök este 2-1-es vereséget szenvedett Luxemburg vendégeként barátságos mérkőzésen. A Rangadó.hu állandó szakértője, az egykori szövetségi kapitány, Glázer Róbert értékelte a találkozót.

LÁTTAD?

Véres valóság: drámai videót mutatott be a Fradi

– Már az első percekben világossá vált számomra, hogy fizikálisan, dinamikában és reakcióképességben már a legkisebb országok válogatottjai is felveszik velünk a harcot, vagy akár fölénk is nőnek. A mérkőzés egyértelműen erre mutatott rá – kezdte Glázer Róbert. – Abba nem akarok belemenni, hogy milyen összeállításban és hogyan játszottunk, mert nyilvánvalón építkezés folyik, és meg akarnak nézni mindenkit, de szeretném leszögezni, mindentől függetlenül a magyar válogatottnak le kell győznie Luxemburgot. Nyilván voltak összeállítási és védelmi hibák, és sajnos arról sem lehet beszélni, hogy gördülékeny, szép támadásaink lettek volna. Mentálisan is van gond, hiszen Lovrencsics Gergőnek ilyen hibát nem szabad elkövetnie, hogy kiállítatja magát. Van véleményem a szerkezetről is, hiszen hosszú évtizedekig edzősködtem, és ez a felállás sem tetszik. Játsszunk négy-három-háromban, vagy négy-négy-kettőben.

– Elszomorít, hogy nem is láttam, hogy ezen a meccsen győzelmet arathatnánk, ez nagyon bosszantó – folytatta a 64 éves szakember. – Egykori szövetségi kapitányként tudom, hogy vannak előre lekötött meccsek, amelyeket le kell játszani, és azt is tudom, hogy sokszor nem állnak rendelkezésre fontos játékosok. Korábban még Storck regnálása alatt többször fogalmaztam meg kritikát, hogy a válogatott együttes védekezése, pontrúgások elleni felállása nem volt ésszerű és előremutató. Na, ez a luxemburgi mérkőzésen kicsúcsosodott, és ez számomra rendkívül lehangoló volt. Minősíti a meccset, hogy olyan ideges voltam, többször elkapcsoltam a tévét. Nem akarom szidni a játékosokat, pedig tehettek róla, hiszen ők mentek ki a pályára, de ez az egész egy rettenetesen rossz állapotot tükröz és rossz szájízt adott. A televízión keresztül az is átjött, hogy a szurkolók a szövetséget szidták, ami válogatott meccsen borzasztó dolog. Nagy probléma, hogy az Európa-bajnokság óta ilyen mélyrepülésben van a válogatott, és nem tudjuk ezt megállítani. A miértjét keresve kell szakmai és motivációs okokra is gondolni, de ami biztos, hogy a magyar válogatottnak Andorra és Luxemburg ellen nem szabad kikapnia.

Andorra után Luxemburgtól is kikaptunk Fotó: Facebook/MLSZ

Glázer Róbert szerint már egészen gyermekkorban kezdődnek a legnagyobb problémák a magyar játékosokkal.

– Amióta nyugdíjba mentem, azóta utánpótlással foglalkozom, és jól látom az útvesztőket. Mindig az akadémiákról esik szó, de le kell menni az alapokig, ahonnan elindulnak ezek a kisgyerekek, és ahogy elindulnak felfelé, nagyon nagy problémák vannak. Tizenkettő-tizenhárom éves korig vannak tehetségeik, de tizenhárom éves korban már nem látom a dinamikát, az átlagos gyorsaságot a tehetséges gyerekeknél. Tizennégy éves kor után, ha az akadémiák beszippantanak a játékosokat, ők még fejlődnek, de nem nemzetközi szintre. Megvan egy átlagnál jobb tudás, de egyszerűen hiányzik egy fontos tényező, a motiváció. Önmagán kívül az edzőknek, tanároknak, szülőknek kell a gyereket rávenni arra, hogy egyre jobb és kiugróbb teljesítményt érjen el. Alulról elkezdve kellene megoldani a problémákat, és olyan szakembereket kell képezni, akik az alapokat megadják a fiatal labdarúgóknak, hogy felnőttkorban már csak szinten tartással, vagy minimális képzéssel megfelelő nemzetközi teljesítményt érjenek el.

Olvasói sztorik