Válogatott

Megvan a magyar válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Csányi Sándor sajtótájékoztatón jelentette be Bernd Storck utódját. Belgiumból érkezett.

A belga Georges Leekens lesz a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – adta hírül hétfőn a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapja.

Ezt olvastad már?
Bajban a Bayern: három világsztár hiányzik a BL-meccs előtt

Az új trénert Csányi Sándor hétfőn 14 órakor jelenti be hivatalos sajtótájékoztató keretein belül, melyen a belga szakember is részt vesz.

Leekens játékos korában többször nyert belga bajnoki címet, volt belga kupagyőztes, tagja volt hazája válogatottjának, és az FC Brugge játékosaként szerepelt BEK- és UEFA Kupa-döntőben is. Több mint háromszáz ligamérkőzésen és 40 nemzetközi összecsapáson vett részt.

– Szeretném megköszönni Bernd Storck és segítőinek munkáját, sokan megkérdőjelezték, mit keresünk mi ott, de nagy meglepetésre megnyertük a csoportot, de szembe kerültünk azzal a belga válogatottal, aminek George rakta le az alapjait – kezdte Csányi Sándor. – Személyében egy profi szövetségi kapitányt találtunk. Az ő személye garancia lehet arra, hogy a felnőtt és az U21-es csapatnál is profi munka folyik majd. Az utánpótlással kapcsolatos feladatokra utánpótlás igazgató kerül kinevezésre, a sportigazgató funkció megszűnik.

– Két évre szól a szerződése, fél éves hosszabbításai lehetőséggel – folytatta az elnök. – Összesen három emberrel tárgyaltunk korábban, egyedül Leekens kapott ajánlatot. Igenis kapós a magyar válogatott szövetségi kapitányának a posztja, sokan jelentkeztek. Nem véletlen, hogy közülük is a legprofibbnak tartott személlyel állapodtunk meg. Mindvégig ő volt az első számú jelöltünk, nem arról volt szó, hogy valaki elutasította az ajánlatot, ezért helyette őt hívtunk. Herczeg András iránt valóban érdeklődött Vági Márton, de ez nem tárgyalás volt, csak érdeklődés. A profi munka biztosítva lesz, de nem ígérhetünk semmit. Természetesen ott szeretnénk lenni a 2020-as Eb-n, de ez nagyban múlik a játékosokon és a klubokon.

Leekens az új tréner Fotó: M4 Sport

– „Jó napot kívánok” – köszönt be Leekens magyarul a sajtótájékoztatón. – Nagyon büszke vagyok arra, hogy szövetségi kapitány lehetek. Nagy megtiszteltetés számomra. Arra vagyok garancia, hogy nagyon keményen fogunk dolgozni, nem pedig a sikerre. Könnyű volt elfogadni ezt az ajánlatot, hiszek benne, hogy sikerül elérni a célokat. Magyarországra fogok költözni és megpróbálom megtanulni a nyelvet is. Minden energiát befektetek annak érdekében, hogy kivezessem a csapatot a 2020-as Eb-re, majd pedig akár a katari vébére is. Nem szeretnék a múltról beszélni, azaz önök történelme, hasonlóakat szeretnénk elérni.

– Nagyon jó munkát végzett Bernd Storck, tisztelem őt ezért – folytatta Leekens. – Szélesi Zoltán fogja vezetni a csapatot a következő két felkészülési meccsen, utána kezdődik majd a munka. Meg kell ismernem az országot, a klubokat, nem csak Magyarországon, hanem mindenhol, ahol játszanak a játékosok külföldön is. Mindenkinek együtt kell működnie, a korábbi szövetségeknél is ezt csináltuk. Tetszett, ahogy az elnök úr velem beszélt, láttam a struktúra lényegét, megvan a lehetőség ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Ne gondolják azt, hogy Csányi úr csak a szép szememért, vagy a szemüvegemért választott ki. Én és a csapatom, együtt önökkel, a sajtóval, egy csapat vagyunk, együtt kell dolgoznunk a magyar fociért. Együtt sokkal erősebbek vagyunk.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik