Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Bajban a Bayern: három világsztár hiányzik a BL-meccs előtt

Kedden három csoportban is eldőlhet, mely két együttes lép tovább a kieséses szakaszba.

Bár még csak a negyedik forduló kezdődik, kedden három csoportban is eldőlhet, mely két együttes lép tovább a kieséses szakaszba a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Az A jelű négyest százszázalékos teljesítménnyel vezeti a Manchester United, s ha a papírformának megfelelően az Old Traffordon is legyőzi a Benficát (két hete, Portugáliában 1-0-ra nyertek az angolok), már készülhet a nyolcaddöntőre. José Mourinho csapatának jól sikerült a “bemelegítés”, szombaton ugyanis – ugyancsak hazai pályán – 1-0-ra legyőzte a Tottenham Hotspurt a Premier League rangadóján, így önbizalommal telve várhatja a keddi összecsapást.

Ezt olvastad már?
Zidane magyarázkodik a Real Madrid történelmi veresége után

A csoport másik meccsén a Basel a CSZKA Moszkvát fogadja azután, hogy az előző fordulóban 2-0-ra nyert az orosz fővárosban. Ha a svájciaknak ezúttal is sikerül megszerezniük a három pontot, ők sem végezhetnek a másodiknál rosszabb helyen, azaz a záró két mérkőzés előtt már páholyban érezhetik magukat.

Hasonló a helyzet a B csoportban is: itt a Paris Saint-Germain vezet hibátlan teljesítménnyel, 12 rúgott és 0 kapott góllal, a második helyen pedig a Bayern München áll hat ponttal. A franciák az Anderlechtet fogadják, amely ellen két hete négy gólt szereztek, s amely nulla ponttal, rúgott gól nélkül áll a kvartett utolsó helyén. Nehéz elképzelni, hogy a keddi meccset nem az idei szezonban már közel 50 gólnál járó PSG nyeri, mint ahogy az is meglepetés lenne, ha Glasgow-ban megszakadna a Bayern jó sorozata. Amióta ismét Jupp Heynckes irányítja a bajor csapatot, a gárda hibátlanul teljesít, s kedden, Glasgow-ban is esélyesként lép pályára, bár Robert Lewandowski, Thomas Müller és Franck Ribéry sérülés miatt hiányozni fog. Két hete, Münchenben 3-0-s hazai győzelem született, s amennyiben a németeknek sikerül duplázni, a párizsiakkal együtt bebiztosíthatják a továbbjutásukat.

Tartalékos lesz a müncheni csapat Fotó: AFP

A D csoportban is hasonlóan alakulhat a forgatókönyv, mint az A-ban és a B-ben, ebben a négyesben a Barcelona áll az élen 9 ponttal, az előző szezonban döntős Juventus pedig második hattal. A katalánok Pireuszban játszanak az Olimpiakosszal, amelyet két hete emberhátrányban is legyőztek 3-1-re, míg az olaszok Lisszabonban lépnek pályára. Az előző körben, Torinóban 2-1-re nyert a Juve, így egy újabb, Sporting elleni siker számukra is nyolcaddöntőt érne.

A keddi programban egyedül a C csoportból biztosíthatja be csak egy csapat a továbbjutását, ez az angol bajnok Chelsea. Antonio Conte együttese a második helyen álló AS Roma otthonában játszik rangadót, s ha a két héttel ezelőtti, londoni 3-3 után most sikerülne győznie, már “hátradőlhetne”. A harmadik és még nyeretlen Atlético Madrid kedden az azeri Qarabagot fogadja, s várhatóan még egyszer nem hibázik akkorát, mint az előző fordulóban, amikor csak gól nélküli döntetlent játszott a kiscsapat vendégeként. Ha a Chelsea és az Atlético is nyer, a folytatásban az olasz és a spanyol csapat közül már csak az egyik előzheti meg az angolokat, mivel a következő fordulóban éppen egymás ellen játszanak majd. Amennyiben római sikert hoz a keddi összecsapás, teljesen kiegyenlítetté válhat az állás a csoportban. Minden mérkőzés 20.45 órakor kezdődik.

Olvasói sztorik