Nemzetközi foci

Zidane magyarázkodik a Real Madrid történelmi veresége után

„Nem játszottunk rosszul” – mondta, miután kikaptak az abszolút újonc Gironától...

Megírtuk: a címvédő Real Madrid 2-1-re kikapott a Girona vendégeként a spanyol bajnokság tizedik fordulójának vasárnapi játéknapján. A két csapat először találkozott, miután az újonc Girona első idényét tölti az élvonalban.

A Real hátránya már nyolc pont a listavezető Barcelona mögött, ám Zinedine Zidane, a madridiak vezetőedzője úgy véli, ez még behozható.

Ezt olvastad már?
Élet Cristiano Ronaldo után: ők lehetnek a világklasszis utódai

– Fel tudunk zárkózni. Lesznek ennél sokkal jobb napjaink, a riválisaink pedig pontokat hullajtanak majd – fogalmazott a Marcának a francia vezetőedző.

– Nem hiszem, hogy rosszul játszottunk volna. Nem voltunk eredményesek, de keményen próbálkoztunk. A koncentrációhiánnyal volt a baj. Az első gól megszerzése volt a legfontosabb, utána nem összpontosítottunk – fogalmazott Zidane, majd visszautasította, hogy lazábban vennék a bajnokikat, mint a BL-meccseket.

Zidane szerint még fel tudnak zárkózni Fotó: AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik