Válogatott

Meg fogsz lepődni, mit mondott Nagy Ádám a szurkolói reakciókról

Azt is elárulta, mit terveztek Feröer-szigetek ellen.

Finoman szólva is rengeteg kívánnivalót hagyott maga után a magyar válogatott játéka a Feröer-szigetek elleni utolsó világbajnoki selejtezőn. A hajrában 1-0-ra megnyert találkozót követően az egész évben kitartó szurkolók füttykoncerttel jutalmazták a gyenge teljesítményt, Nagy Ádám erre is kitért az interjújában.

Ezt olvastad már?
Hihetetlen, mit mondott Bernd Storck a magyar drukkerekről

– Azt terveztük, hogy már a meccs elején megszerezzük a vezetést – kezdte a Bologna középpályása. – Küzdöttünk, hajtottunk, de sajnos még lehetett érezni a svájciak elleni vereség hangulatát a csapaton. Nem úgy mentek a dolgok a pályán, ahogyan az edzéseken gyakoroltuk, sok hiba csúszott a kivitelezésbe. Összességében örülünk, hogy megszereztük a három pontot, a csoportban a harmadik hely pedig reális. Álmodoztunk, természetesen többet szerettünk volna elérni, de ha megnézzük, hogy Portugália és Svájc hol tart, akkor ez a realitás.

Nagy Ádám szerint reális a harmadik hely Fotó: Getty Images

– Inkább amiatt keserédes ez a helyezés, ahogyan ezt elértük – folytatta Nagy Ádám. – Gondolok itt a Feröeren elért döntetlenre és az andorrai vereségre. Ha ezeket a kötelező győzelmeket hozzuk, akkor most teljesen más lenne a hangulat. E mellett még két meccs sem sikerült jól, ha Lisszabonban, valamint Bázelben jobban játszottunk volna, akkor a közönség is másképp fogadta volna a harmadik helyet. A meccs közbeni szurkolói reakciókból egyébként szerencsére én semmit nem észleltem, a végén pedig megköszöntük egymásnak a mérkőzést.

Olvasói sztorik