Válogatott

Az Andorra elleni selejtező majdnem annyi pénzt hozott az MLSZ-nek, mint a lett és a portugál összesen

Félmilliárdhoz közelít a válogatott vébé-selejtezős bevétele.

A magyar válogatott eddigi négy hazai világbajnoki selejtezője után a jegybevételekből mintegy 400 millió forintra tett szert a Magyar Labdarúgó Szövetség.

A Világgazdaság honlapjának beszámolója szerint ez a szám úgy jött ki, hogy a Groupama Arénában rendezett találkozók közül a tavaly októberi, Svájc elleni (2-3) telt ház körülbelül 140 millió forintot jelentett, majd ezt követően Andorra fogadása (4-0) mintegy 120 milliós tétel volt a bevételi oldalon.

Ezt láttad már?
Megint jó úton jár a válogatott

Az idén júniusi, Andorrában elszenvedett, történelmi 1-0-s vereség után az MLSZ úgy döntött, hogy a válogatott hátralévő vb-selejtezőire egységesen 1000 forintért vásárolhatnak jegyeket a szurkolók. A cikk megjegyezi, a számítást nehezítik az előzetesen megváltott bérletek, illetve a VIP-szektor változatlan árai, de ezeket is belekalkulálva a múlt csütörtöki, Lettország (3-1), illetve a vasárnapi, Portugália (0-1) elleni összecsapás összesen 140 millió forintos bevételt generált.

A csökkentett jegyárak miatt a bevétel is csökkent Fotó: MTI Fotó: Kovács Tamás

A Világgazdaság beszámolója hangsúlyozza: mindez nem nyereség, ugyanis a kiadási oldalon jelentős tételek szerepelnek. Egy-egy mérkőzés rendezése 60-80 millió forintba kerül, vagyis ez a teljes jegyárakkal számolva is elviszi a bevétel legalább 50-60 százalékát, a magyar–lett és a magyar–portugál összecsapás pedig nullszaldó körül alakulhatott.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője arról tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy ebben az összegben ugyanúgy benne van a stadion bérlése, a csapat szállítása, ellátása, mint a helyszínen az orvosok, a mentők vagy épp a biztonsági szolgálat fenntartása, a kapuk mögött kifeszített gyulladás- és tűzbiztos védőháló felszerelése, a marketing- és médiakiadások.

Olvasói sztorik