Válogatott

Eljött a pillanat: végérvényesen elveszítjük Bénes Lászlót

Június tizedikétől vélhetőleg biztossá válik, hogy soha nem játszhat a magyar nemzeti csapatban.

Kapcsolódó cikkek

Bár korábban a Borussia Mönchengladbach felvidéki származású szlovák középpályása, Bénes László (aki a Győri ETO színeiben egy NB I-es mérkőzéssel is büszkélkedhet) elég erőteljesen, már-már sértő keménységgel tisztázta, hogy nem kívánja felvenni a magyar állampolgárságot és pályára lépni meggypiros válogatott mezünkben, mostanáig reménykedhettünk a csodában.

Bénes ugyanis szenzációs sikerei ellenére eleddig nem lépett pályára szlovák színekben sem (legalábbis felnőtt szinten) – azaz még lehetett volna magyar is -, de Jan Kozák szlovák szövetségi kapitány legújabb keretében már szerepel a 19 esztendős labdarúgó is.

A szlovákok június tizedikén Litvániával mérkőznek a világbajnoki selejtezősorozatban (amelynek F-csoportjában Anglia mögött jelenleg másodikok) és ha Bénest akár csak egy percre is a pályára küldi Kozák, biztossá válik: ő már nem lesz magyar válogatott.

Az utánpótlás szinten összesen 15-szörös szlovák válogatott labdarúgó korábban ezt nyilatkozta a felvidéki Új Szónak:

– Ajánlgatták nekem a magyar állampolgárságot, de nem fogadtam el. Nem is gondolkoztam ezen a lehetőségen, eldöntöttem, hogy szlovák válogatott akarok lenni. Egyértelmű, hogy a szlovák nemzeti csapat sikeresebb, és mentálisan is nagy különbség van a két válogatott játékosainak hozzáállásában. A nagyobb küzdőszellem, akaraterő az eredményeken is meglátszik.

A szlovák keret

Kapusok:
Matúš Kozáčik (FC Viktoria Plzeň), Martin Dúbravka (FC Slovan Liberec), Miloš Volešák (MSK Zilina), Martin Polaček (Zaglebie Lubin)
Védők:
Peter Pekarík (Hertha Berlin), Erik Sabo (Beitar Jeruzsálem), Martin Škrtel (Fenerbahce), Milan Škriniar (UC Sampdoria), Ján Ďurica (Trabzonspor AS), Kornél Saláta (Slovan Bratislava), Tomáš Hubočan (Olympique Marseille), Norbert Gyömbér (FC Terek Grozny)
Középpályások:
Stanislav Lobotka (FC Nordsjaelland), Filip Kiss (FK Haugesund), Patrik Hrošovský (FC Viktoria Plzeň), Ján Greguš (FC Copenhagen), László Bénes (Borussia Mönchengladbach), Marek Hamšík (Napoli), Ondrej Duda (Hertha Berlin), Róbert Mak (FC Zenit St. Petersburg), Albert Rusnák (Real Salt Lake City), Vladimír Weiss (Al-Gharafa SC), Matúš Bero (Trabzonspor AS)
Csatár:
Michal Ďuriš (FC Orenburg)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik