Nemzetközi foci

Nem kér Storck válogatottjából a Gladbach magyar csillaga

A berliniek elleni győztes gólja után újra felvetődött, melyik nemzeti csapatot választja a Győrben is futballozó felvidéki fiú.

Bénes László letette a névjegyét a Bundesligában, hiszen élete első, kezdőként vívott összecsapásán bombagólt lőtt szerdán a Herthának. A Mönchengladbach 19 esztendős tehetsége Doborgazról indult, Somorján, Dunaszerdahelyen és Győrben nevelkedett, a 2014-15 ös évadban egy meccsen az NB I-ben is pályára lépett (Pátkai Mátét váltotta a Honvéd ellen).

A ’Gladbach Zsolnáról igazolta, márciusban a Bayern München ellen mutatkozott be a német élvonalban, akkor még csak kilenc percet kapott.

Adódik a kérdés: számíthat-e Bernd Storck Bénes Lászlóra? Fájdalom, a szlovák utánpótlás-válogatott középpályásnak – akit a világhírű olasz sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport tavaly a világ ötven legjobb húsz éven aluli labdarúgója közé sorolt – esze ágában sincs a felnőttek között Magyarországra váltania.

– Ajánlgatták nekem a magyar állampolgárságot, de nem fogadtam el. Nem is gondolkoztam ezen a lehetőségen, eldöntöttem, hogy szlovák válogatott akarok lenni – mondta Bénes korábban a felvidéki Új Szónak. – Egyértelmű, hogy a szlovák nemzeti csapat sikeresebb, és mentálisan is nagy különbség van a két válogatott játékosainak hozzáállásában. A nagyobb küzdőszellem, akaraterő az eredményeken is meglátszik.

A futballista édesapja, idősebb Bénes László nemrég a Magyar Időknek beszélt a fiáról.

– Maguk el sem tudják képzelni, milyen a magyar kisebbség sorsa Szlovákiában. Mi itt születtünk, itt van mindenünk, és nem is akarunk elmenni innen. Szlovákiában nem fogadják el a kettős állampolgárságot. Mi van, ha a gyerek megsérül? Nem kap munkát Szlovákiában, nem tud elhelyezkedni. Nehezebb itt magyarnak lenni, mint Magyarországon. Vannak barátaim Dunakilitin, Gönyűn, meg sem fordul a fejükben, hogy hazaárulók lennénk csak azért, mert Laci a szlovák válogatottban játszik – idézi a lap a labdarúgó édesapját.

– Kereste a Tottenham, a Sampdoria és a Sparta Praha, volt olyan klub, amelyik 25-30 millió eurót ajánlott érte. De Laci olyan helyen akart futballozni, ahol komolyan építenek a fiatalokra. A Mönchengladbach ilyen csapat, ismerve Laci tehetségét és mentalitását, csak idő kérdése, mikor lesz alapember a csapatában – állítja Csontó Károly, a játékos menedzsere.

Olvasói sztorik