Válogatott

Magyar–svéd: búcsú az évtől és négy korábbi meghatározó játékostól

Kapcsolódó cikkek

A magyar válogatott kedden este a svédek elleni barátságos mérkőzéssel nem csak az évet zárja, hanem az elmúlt, nagyjából két évtized négy meghatározó játékosát is búcsúztatja.

Király Gábor (Haladás), Juhász Roland (Videoton), Hajnal Tamás (Ferencváros) és Vanczák Vilmos (Puskás Akadémia) összesen 339-szer lépett pályára a nemzeti együttesben. Közülük kiemelkedik a 40 éves hálóőr, aki 1998-ban, több mint 18 évvel ezelőtt mutatkozott be a válogatottban, és azóta rekordot jelentő 107 alkalommal állt a kapuban.

Juhász 95., Hajnal és Vanczák pedig kereken hatvanadik illetve nyolcvanadik válogatottbeli fellépésével fejezi majd be karrierjét a nemzeti csapatban.

A magyarok vasárnap Andorrával játszottak világbajnoki selejtezőt a Groupama Arénában, és 4-0-ra győztek. A svédek az Európa-bajnoki ezüstérmes franciák vendégei voltak, és ugyan Emil Forsberg góljával vezettek, végül 2-1-re kikaptak.

Bernd Storck szövetségi kapitány korábban elmondta, nagyon fontos számára, hogy a nemzeti csapatot tovább alakíthassa a Svédország elleni találkozó tapasztalatainak felhasználásával, és hogy fiatal, korábbi U21-es játékosokat próbáljon ki élesben.

A találkozó 19.45 órakor kezdődik a Groupama Arénában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.