Válogatott

Storck felvette a kesztyűt, visszaszólt az őt kritizáló Hemingwaynek

A szövetségi kapitány szerint felháborító volt a Honvéd tulajdonosának viselkedése.

Kapcsolódó cikkek

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway az nb1.hu-n vezetett blogjábanmeglehetősen keményen beszólt Bernd Storck szövetségi kapitánynak, illetve a válogatott játékosainak a Feröer elleni vb-selejtező előtt.

Szó szerint azt írta: „Hogy abszolút világosan lássunk, a feröeri csapat egy lelkes amatőrökből, hentesekből, pékekből és rendőrökből álló kis csapat a világranglista 135. helyén. Ha ezt a csapatot a magyar válogatott nem győzi le legalább 3-4 góllal, akkor a kapitánynak vissza Németországba pályaedzőnek, a játékosoknak pedig egy szégyellem magam táblát a nyakukba.”

Mint ismert, nem nyertünk, csupán 0-0-s döntetlent értünk el Feröer ellen. Bernd Storckot aznso.hu-n megjelent interjúban kérdezték meg Hemingway kijelentéséről.

– Felhívtam Hemingway urat, és elmondtam neki, hogy felháborítónak tartom a viselkedését. Nem emlékszem, hogy valaha beleszóltam volna a munkájába. Ő se tegye. Megmondtam neki, ha valaki egy jelentős mérkőzés előtt így áll a magyar labdarúgáshoz, abban nincs meg az együttműködés készsége, és talán a szükséges hazafiság érzése sem. Egy meccsnap nem a megfelelő idő a kritizálásra, egy blog pedig nem a megfelelő fórum. Ha véleménye van, azt mondja el szemtől szemben. Szerintem minden klubvezető, így az ő véleménye is nagyon fontos a magyar labdarúgás számára, de az, hogy meccsnapon üzen, az nem segít. És hogy hazaküldene? Megyek én magamtól is, ha az elnök úr, Csányi Sándor és az elnökség úgy ítéli meg, hogy nem végzem jól a munkámat – fogalmazott.

Olvasói sztorik