Válogatott

Glázer Bereczet és Németh Máriót hiányolja, de elégedett

A korábbi szövetségi kapitány szerint Storck jól választotta ki a keretet.

Kapcsolódó cikkek

Az Európa-bajnoksággal a magyar válogatott életében is lezárult egy fejezet. Visszavonult a válogatottságtól több olyan játékos, akik az elmúlt egy évtized során rendszeresen tagjai voltak a nemzeti csapatnak, mint például Juhász Roland, Király Gábor, Vanczák Vilmos pedig már az utazó keretnek sem volt tagja.

Az Elefántcsontpart elleni barátságos találkozón debütált a nemzeti csapatban Vida Máté és Sallai Roland, két olyan játékos, akik az NB I-ből tehetséges fiatalként kerültek be a csapatba (utóbbi azóta már a Palermót erősíti). Még az Eb-n is kerettag volt Bese Barnabás, de ezzel nem ér véget a sor: Bernd Storck ugyanis az őszi vb-selejtezőket megelőzően 19 NB I-es játékossal edzőtáborozik – közülük többen is kiharcolhatják a későbbi tagságot. A Rangadó.hu most Glázer Róbertet, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát, jelenleg az MLSZ ellenőrét kérdezte arról, mennyire elégedett a kapitány által megadott névsorral.

– Mindig jó érzéssel tölt el, amikor azt látom, hogy a szövetségi kapitány a honi fiatalokat játszatja. Gondolok itt Sallaira, Vidára, de még az őszi Kleinheislerre is. Vallom, hogy nagyon sok tehetséges magyar labdarúgó van, ellenőrként én ezt tapasztalom, ahogy a meccseket járom – kezdte Glázer.

– Csiki Norbert az elmúlt időszakban Magyarországon nem igazán mutatott semmit, de nagyszerű futballista. Bognár Istvánt én már tavaly is behívtam volna; Eppel beválogatása is egyértelmű. Örülök Nagy Dominiknek is, de kissé meglepő számomra Baki Ákos szereplése. Ő tavaly ősz elején még az NB III-as MTK II-ben játszott, egy évet szerintem elpazaroltak a karrierjéből – fogalmazott az 1991-ben szövetségi kapitány Glázer, aki azért hiányol is pár nevet.

– A Vasasban remekül játszó Berecz Zsombornak és a szombathelyi Németh Máriónak is bizalmat szavaztam volna. Nekik még mindenképp korai lenne, de bízom benne, hogy az MTK-s tinik közül is a válogatottság közelébe kerülhet majd valaki a következő időszakban. Örömteli, hogy a kapitány járja a pályákat és óriási mennyiségű információval rendelkezik. Elő fog még halászni néhány tehetséges labdarúgót! – bizakodott az ETO legendája.

A mostani 19 játékosból persze kevesen kerülnek majd be a légiósokkal is bővített vb-selejtezős keretbe, de vajon melyikük lehet az, aki igen?

– Nem szeretnék neveket mondani, de ha az elmúlt másfél év szemlélete megmarad, akkor többen is oda juthatnak. Bizonyos fokig lutri ez, hiszen ha Kleinheislerrel a sorainkban kikapunk a norvégoktól, akkor vélhetőleg Storck is megbukik. Az ugyanakkor nagy előny, hogy a szövetségi kapitány korábban egy világversenyen is együtt dolgozhatott a fiatalokkal, gondolok itt az U20-as világbajnokságra – zárta szavait Glázer Róbert.

A magyar válogatott augusztus 22-én kezdődő edzőtáborának kerete:

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Kovácsik Ádám (Videoton FC)
Védők: Baki Ákos (MTK), Botka Endre (Bp. Honvéd), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Hangya Szilveszter (Vasas), Korcsmár Zsolt (Vasas), Korhut Mihály (Debrecen), Lang Ádám (Videoton FC), Kálnoki-Kis Dávid (Újpest)
Középpályások: Bognár István (Diósgyőr), Csiki Norbert (Gyirmót FC), Elek Ákos (Diósgyőr), Gera Zoltán (Ferencváros), Kovács István (Videoton FC), Nagy Dominik (Ferencváros), Vida Máté (Vasas)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Eppel Márton (Budapest Honvéd)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik