Válogatott

Kilencven százalékban összeállt az Eb-keret Storck fejében

Egy-két meglepetésnév lehet, de két játékos biztos, hogy nem lesz ott Franciaországban.

Kapcsolódó cikkek

Bernd Storck szövetségi kapitánnyal készített interjútaz Újszó.com portál.

A magyar válogatott szakvezetője a többi között beszélt a válogatott tavaszi programjáról, illetve arról, hogy a közeljövőben a FIFA által meghatározott napokon túl a hazai bajnokságban szereplő játékosok minden hónapban összetartáson vesznek majd részt. A kapitányt a norvégok elleni pótselejtezőről is faggatták. Mint mondta, a sikerben egyértelműen szerepet játszott az NB I-es forduló elhalasztása.

– Ez volt a siker kulcsa. Enélkül nem lehettem volna sikeres. Abban az időszakban sok edzés és állapotfelmérés is volt, így tudtuk, hányadán állunk, és hogyan kell kezelnünk például a regenerációt a két meccs között, milyen fizikális szinten vannak a játékosok. Ez nagyon nagy segítség volt – hivatkozott az MLSZ döntésére Bernd Storck.

A kapitány az Európa-bajnokságra utazó keretről is beszélt, igaz, neveket továbbra sem említett.

– Sok játékosnak van biztos helye a keretben. Nem kell új csapatot építenem, nemzetközi szintű játékosaink vannak, de természetesen sok fog múlni azon is, milyen teljesítményt nyújtanak a következő néhány hónapban. Reméljük, senki nem sérül meg. Kilencven százalékra megvan a csapat, de lehet, hogy lesz egy vagy két meglepetésnév.

Az említett pótselejtező egyik hőse kétségkívül a télen a Werder Bremenhez szerződő Kleinheisler László volt. Őt kivételes tehetségnek tartja a kapitány.

– Sok tehetséges játékos van az országban, de nem tudom, találunk-e még egy olyat, mint Kleinheisler. Ilyen ezerből vagy kétezerből egy akad, nem lehet mindig előhúzni egy ilyen játékost. Kleinheislert régóta ismertem, március óta láttam, milyen színvonalat képvisel. Felelősségteljesen állt hozzá az edzésekhez, esélyt adtam neki, ő pedig élt vele.

Szóba került három további játékos az interjú során: Storck elmondta, Otigba Kenneth neki is jelezte, Nigéria válogatottját választja, míg Huszti Szabolcsot sem Dárdai, sem ő nem tudta rábírni a visszatérésre. Németh Krisztián katari szerződéséről csak annyit mondott, szerinte jól döntött, ugyanis jó csapatba igazolt, ráadásul április végén véget ér a bajnokság, így a válogatottal együtt kezdheti meg a felkészülést a tornára.

Az Eb-csoportkört Ausztria, Izland és Portugália ellen küzdi végig a magyar együttes. Adott a kérdés: mire számíthatnak a magyar szurkolók?

– Arra, hogy egy jó csapat lesz a pályán, és mindig minden meccset meg akarunk nyerni. Az a célom, hogy magabiztosak legyünk, félelem nélkül játsszunk. Természetesen szeretnénk továbbjutni. Kemény csoportba kerültünk, Ausztria és Portugália a favorit, Izland ellen pedig meglátjuk, a továbbjutáshoz meg kellene nyernünk azt a meccset. De minden mérkőzés nyílt, a foci az foci. Nagyon jól felkészültek leszünk, a csapat fizikai állapotával nem lesz gond.

Olvasói sztorik