Válogatott

Kiderült, kinek a kezében a magyar válogatott sorsa

Négy korábbi győztes, a német Oliver Bierhoff, a francia David Trezeguet, a görög Angelosz Hariszteasz és a cseh Antonin Panenka sorsolja ki a csapatokat szombaton a 2016-os Eb-re.

Kapcsolódó cikkek

Mind a négyen Eb-címet eldöntő gólt szereztek: Bierhoff 1996-ban, Trezeguet 2000-ben, Hariszteasz 2004-ben, Panenka pedig – a csehszlovák válogatott tagjaként – 1976-ban talált úgy a kapuba, hogy az hazája csapatának a végső győzelmet jelentette.

A párizsi Kongresszusi Palotában sorra kerülő szombati esemény 18 órakor kezdődik, a csoportokat a tervek szerint 18.28 és 18.49 között sorsolják ki úgy, hogy először az első kalapban lévő csapatokat húzzák ki, majd következik a 4-es, a 3-as (ebben van Magyarország is), és végül a 2-es kalap. A 24 résztvevőből hat, egyenként négyes csoportot alakítanak ki, ezekből az első és második helyezettek, valamint a négy legjobb harmadik jut tovább a nyolcaddöntőbe. A meccsek 15, 18 és 21 órakor kezdődnek majd, összesen 51 mérkőzésre kerül sor.

Magyarország válogatottja 30 év szünet után szerepelhet majd nagy nemzetközi tornán, kontinensviadalon pedig 44 év óta először léphet pályára.

1. kalap: Franciaország, Spanyolország, Németország, Anglia, Portugália, Belgium

2. kalap: Olaszország, Oroszország, Svájc, Ausztria, Horvátország, Ukrajna

3. kalap: Csehország, Svédország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, MAGYARORSZÁG

4. kalap: Törökország, Írország, Izland, Wales, Albánia, Észak-Írország

A 2016-os futball Eb-t június 10. és július 10. között rendezik meg kilenc franciaországi város tíz stadionjában:

Párizs (Parc des Princes/45 ezer néző befogadására alkalmas, Stade de France/80.000),
Bordeaux (Stade de Bordeaux, 42.000)
Lens (Stade Bollaert-Delelis, 35.000)
Lille (Stade Pierre Mauroy, 50.100)
Lyon (Stade de Lyon, 58.000)
Marseille (Stade Velodrome, 67.000)
Nizza (Stade de Nice, 35.000)
St. Etienne (Stade Geoffroy Guichard, 41.500)
Toulouse (Stadium de Toulouse, 33.000)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik