Múlt szombaton volt születésének kilencvenedik évfordulója, 1978-ban hunyt el a magyar labdarúgás és az Aranycsapat egyik legnagyobbja, a Bp. Honvéd legendája, akinek nevét 1986 óta viseli a kispesti stadion. Bozsik Józsefre, a 101-szeres válogatott kiválóságra szintén szövetségi kapitánnyá is lett edző fia, Bozsik Péter emlékezett a Digi Sport televízió reggeli műsorában.
– Édesapám akkor hagyta abba a futballt, amikor én születtem, de természetesen nagyon sokszor láttam az angolok elleni hat-hármas meccsen szerzett gólját, illetve a búcsúmérkőzésén az Uruguay elleni találatát. A legtöbb emlék számomra inkább családi jellegű, nekem ő elsősorban nem futballista volt, hanem apa, csupa nagybetűvel – mondta Bozsik Péter.
– Mi a helyzet Bozsik József unokáival?
– Az unoka jelenleg Ausztriában játékosedző egy alacsonyabb osztályú csapatnál, illetve a zalaegerszegi utánpótlásban dolgozik. Az eggyel kisebb unokája Angliában él a sporttól elszakadva, a kislány pedig még középiskolás.
– Édesapja mindig hűséges volt a Honvédhoz. A klub méltóképpen megemlékezett a születésnapról?
– A Honvéd Baráti Kör és a szurkolók minden évben megemlékeznek a születésnapjáról, illetve halottak napján sem tudok úgy kimenni a temetőbe, hogy ne találjak ott Honvéd-színű koszorút. Köszönettel és hálával tartozom nekik, hogy minden évben megemlékeznek róla, és őrzik az emlékét.
– Király Gábor beérte a válogatottságok számában az édesapját. Az fontos, hogy közben milyen sikereket ért el az ember?
– Úgy gondolom, ezt nem lehet összehasonlítani. Édesapámnak megadatott az a szerencse, hogy a magyar futball legeredményesebb időszakában érte el ezt a válogatottság-számot, és korának talán egyik legjobbja volt a posztján. Erről nem Király Gábor tehet, az ő teljesítménye előtt mindenképpen kalapot kell emelni. Komoly sportemberi tartás kell, hogy valaki egy ilyen sikert elérjen.
– Kik tetszenének édesapja szakemberi szemének a kijutó válogatottunkból?
– A látvány azért néha hiányzott a játékunkból, és édesapám a játszó, futballozni tudó játékosokat szerette, kedvelte. Biztos vagyok benne, hogy Gera Zoltán játékát nagyra értékelné, és szerintem Kleinheisler Lászlóra is felkapná a fejét, hiszen nagyon nagy tehetségről beszélünk. Általában az olyan típusú játékosok voltak a kedvencei, akiknek a labdához való viszonya olyan volt, mint az ő idejében.
