Válogatott

A bukik szerint kijut a válogatott az Európa-bajnokságra

A rossz forgatókönyvekre kicsi az esély, de azért van még miért izgulni.

Kapcsolódó cikkek

Bár a magyar válogatott vereséget szenvedett Görögországban, legjobb csoportharmadikként még mindig jó eséllyel pályázik az egyenes Európa-bajnoki kvalifikációra. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, hétfőn és kedden is egy-egy selejtezőcsoportban kell, hogy megfelelően alakuljanak az eredmények.

A C-csoportban Ukrajna és Szlovákia jelenthet veszélyt: előbbinek az előzéshez nyernie kell a címvédő – és már biztos csoportelső – Spanyolország ellen, azonban még ebben az esetben is Magyarország maradhat a legjobb harmadik, ha Szlovákia döntetlent játszik Luxemburgban és Macedónia nem győz Fehéroroszországban. Az A-csoport kedden zárul, melyben a törökökkel lehet még gond amennyiben hazai pályán begyűjtik a három pontot a már Európa-bajnoki résztvevő Izland ellen és Kazahsztán idegenben legyőzi Lettországot.

A fenti eredménysorral természetesen nem csak mi, magyarok foglalkozunk kitüntetett figyelemmel, hanem például a fogadóirodák szakértői is.

Bár a spanyolokat kellemetlen sérülések sújtották a legutóbbi selejtezőn, a bukik még mindig őket tartják esélyesebbnek az ukránoknál. A legtöbb iroda 2.5-es szorzóval adja a spanyol győzelmet, jelezve, nem vár könnyű meccs a már tét nélkül játszó együttesre, de még így is közelebb állhatnak a sikerhez. Nekünk a döntetlen is jó azon a meccsen, az már közel 3.5-es pénzért megy, míg az ukránok sikere 3.1 körül mozog. Szlovákia Luxemburgba utazik, és ahogy arról szó esett, csak akkor érdekes ezen meccs kimenetele, ha az ukránok nyernek a spanyolok ellen: ebben az esetben döntetlenre lenne szükség, amire azért kicsi az esély – 5.5 körüli szorzóval kínálják, míg a luxemburgi siker 11-szeres pénzt is ér egyes irodáknál. A „Macedónia nem győz Fehéroroszországban” opció borítékolható: a döntetlenért 3.6, a macedón sikerért 5.5 körüli pénz jöhet a bátor fogadók kasszájába.

A nap folyamán az online irodák egyébként reagáltak a várhatóan tartalékos spanyolokra: az ukrán oddsok több helyen is három alá csökkentek, míg a spanyolok szorzói nem jelentős mértékben, de nőttek.

A keddi nap is összetett, több meccstől függ az Európa-bajnoki kijutásunk. A Törökország–Izland meccsen – sajnos – hazai sikert jósolnak a szakértők, az 1.5-es hazai szorzó ezt jelzi, sőt van olyan fogadóiroda is, ahol levették a kínálatról ezt a meccset. A török siker viszont akkor nem jó nekünk, ha a két ponttal sereghajtó kazahok megelőzik a szintén nyeretlen, öt egységgel utolsó előtti helyen álló letteket. Lettország hazai közönsége előtt bizonyíthat, a kazahok egy Hollandia elleni nehéz meccs után utaznak több ezer kilométert, így aztán a hazaiak felé billen a mérleg: a lett sikerre 2–2.2 körüli oddsok vannak, a döntetlent három, a kazahok győzelmét 3.5 feletti pénzért kínálják. Nekünk csak az utolsó eredmény a rossz…

A fentiek tükrében a Rangadó.hu utánajárt, hogy miként szerepelt a spanyol válogatott az elmúlt négy selejtezősorozat végén – mondanunk sem kell, hogy a kijutásuk addigra már minden alkalommal eldőlt, vagyis a helyzet ugyanaz volt, mint most.

2008, Ausztria és Svájc

2007-ben a mostani csoportellenfelünk, Észak-Írország volt Spanyolország ellenfele az utolsó, tizedik mérkőzésen, a tét csak a csoportelsőség volt (az első két hely egyenes ágon kvalifikált), amihez a döntetlen is elég lett volna. A spanyolok Xavi góljával győztek 1-0-ra.

2010, Dél-Afrika

A később világbajnok spanyolok teljesen hibátlanul vették az akadályokat: 10 győzelemmel zártak a világbajnoki selejtezőcsoport élén. Az utolsó fordulóban a mindkét csapat számára tét nélküli boszniai meccs volt, ahol a csoportmásodik bosnyákok 5-2 arányban maradtak alul; a spanyolok a 90. percig 5-0-ra vezettek. Az akkor gólt szerző Mata a hírek szerint ma is pályára léphet.

2012, Ukrajna és Lengyelország

Az Európa-bajnoki címvédő ibériaiak az utolsó forduló előtt csaknem duplaannyi ponttal rendelkeztek, mint a második skótok. Az utolsó meccs épp ellenük volt, ráadásul a skótok addig második helyen álltak, vagyis a szituáció hasonló volt a mostanihoz – a 3-1-es spanyol siker viszont a csehek győzelmével együtt a skótok kiesését jelentette.

2014, Brazília

A legélesebb, spanyolok számára is lényeges meccs a 2014-es vébé kvalifikációja során volt. Az ötcsapatos csoport második helyén a franciák álltak, és ha a spanyolok kikaptak volna a grúzoktól, akkor a mostani Európa-bajnokság házigazdái jutottak volna ki pótselejtező nélkül. A spanyolok 2-0-ra nyertek, Mata akkor is eredményes volt.

https://www.youtube.com/watch?v=QoeVbh1fe4I

Olvasói sztorik