Válogatott

U21: négy meghatározó játékos hiányzik

Kapcsolódó cikkek

U21-es válogatottunk október 9-én Portugáliában lép pályára, négy nappal később pedig Albániát fogadja Európa-bajnoki selejtezőn.

A Robert Kilin vezette magyar csapat szeptember elején kezdte meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban, kezdésként a csoportban a legszerényebb játékerőt képviselő válogatott, Liechtenstein ellen 6-0-s győzelmet aratott idegenben. A második selejtezőn a csoport favoritja ellen lépnek pályára a magyar fiatalok, a portugál válogatott lesz a mieink ellenfele. Ezen a mérkőzésen a magyar válogatott csak nyerhet, hiszen nemcsak a csoport, de talán az egész sorozat egyik legnagyobb esélyesének otthonában lép pályára.

– Mindenki számára egyértelmű, hogy a második Eb-selejtezőnk egészen más lesz, mint az első – mondta az MLSZ honlapjánakRobert Kilin szövetségi edző. – Persze, az első mérkőzésen, Liechtenstein ellen bizonyítottuk, hogy nem jövünk zavarba az ellenfél kapujának közelében, de nem mindegy, hogy a csapatnak tíz lehetőségből kell megszereznie a győztes gólokat, vagy két helyzetből. A portugáloknál nagyszerű futballisták lépnek majd pályára, köztük például a tizennyolc éves Ruben Neves, aki néhány napja még BL-mérkőzésen szerepelt a Porto színeiben José Mourinho Chelsea-je ellen.

Robert Kilin hozzátette: négy játékosunk, az A-válogatottal készülő Kalmár Zsolt, Nagy Ádám, Márkvárt Dávid és Osváth Attila nélkülözése kihívást jelent a szakmai stáb számát, ugyanakkor óriási motiváció a fiatalok számára, hogy láthatják: jó teljesítménnyel bárki a felnőtt nemzeti csapatba kerülhet a korosztályos együttesből.

Az U21-es válogatott kerete:

Kapusok: Nagy Gergely (Vasas), Banai Dávid (Újpest FC), Székely György (Paksi FC)

Védők: Kocsis Gergő (Puskás Akadémia), Lenzsér Bence (Paksi FC), Forgács Dávid (AC Pisa – olasz), Kecskés Ákos (Újpest FC), Botka Endre (Budapest Honvéd), Szilvási Péter (DVSC-Teva), Hangya Szilveszter (Vasas)

Középpályások: Vida Máté (Vasas), Sallai Roland (Puskás Akadémia), Berecz Zsombor (Vasas), Kleinheisler László (Videoton FC)

Támadók: Novothny Soma (DVTK), Prosser Dániel (Budapest Honvéd), Varga Szabolcs (MTK), Balogh Norbert (DVSC-Teva), Mervó Bence (FC Sion – svájci)

Az U21-es válogatott októberi programja:

Október 9. péntek:

18.15: Portugália–Magyarország, Panafiel

Október 13. kedd:

18.45: Magyarország–Albánia, Pancho Aréna

Olvasói sztorik