NB I

Nem tört el Vida lába

Kapcsolódó cikkek

Vida Máté jobb lábának szárkapocscsontja szerencsére nem tört el, így várhatóan pár napos pihenőt követően újra edzésbe állhat – írja az angyalföldiek hivatalos honlapja.

Vida Máté az U21-es válogatott tagjaként, a múlt hét csütörtökön a 6-0-ra megnyert Liechtenstein elleni Eb-selejtező 55. percében egy ütést kapott a boka- és a szárkapocscsontja közé, ami miatt később, a 70. perc környékén le kellett cserélni.

– Egy labda megszerzéséért csúsztam be egy liechtensteini játékossal együtt, akinek a térdével ütköztem. Rögtön elzsibbadt az egész lábam. Először azt gondoltam, hogy a térdem sérült meg, csak később éreztem, hogy a bokám környéke fáj. Mivel szerettem volna játszani, nem jelentettem azonnal sérültet. Ám annyira fájt már, hogy negyedórával a sérülésem után kénytelen voltam lebicegni a pályáról és cserét kérni. Az orvosi stáb, dr. Szilasi Ádám vezetésével jéggel és kötéssel azonnal ellátta a sérülésemet, így megakadályozták, hogy vérömleny alakuljon ki. A meccset követően azonnal kórházba szállítottak és megröntgenezték, amelyen nem fedeztek fel törést. Ma, hétfőn délelőtt már egy budapesti kórházban is megröntgenezték a bokámat és megerősítették, hogy nincs törésem. Holnap még ultrahangos képet készítenek, amiből kiderülhet, hogy az izomszalagok épek-e. Remélem, néhány nap pihenőt követően ismét edzésbe állhatok – mondta vasasfutballclub.hu-nak a fiatal középpályás.

Olvasói sztorik