Nemzetközi foci

U21: kerethirdetés az első tétmérkőzés előtt

Liechtensteinben kezdi a korosztályos Európa-bajnoki selejtezőt Robert Kilin edző csapata.

Kapcsolódó cikkek

A magyar U21-válogatott tagjai csütörtökön 15 órától Liechtensteinben lépnek pályára az Európa-bajnoki selejtezősorozat első meccsén. A keretben az OTP Bank Ligában jól teljesítő játékosok kaptak meghívót, de Botka Endre, Kalmár Zsolt és Nagy Ádám a felnőtt válogatottal készül.

– Rövid volt a felkészülési időszak, kevés mérkőzést tudtunk játszani, és így még nem nevezhető befejezettnek a csapat építése, ugyanakkor az olaszok elleni teljesítményünk, főleg a csapat hozzáállása bizakodásra ad okot – nyilatkozott a kerethirdetés kapcsán azMLSZ honlapján Robert Kilin.

A Bernd Storck mellett pályaedzőként az U20-as világbajnokságot is megjárt szakember hozzátette, nem számít, hogy most nem Olaszország lesz az ellenfél, hanem egy miniállam otthonában kell futballozni, a válogatott játékosainak minden tétmérkőzést maximálisan komolyan kell vennie, hiszen a győzelmi esély csak akkor érvényesül, ha annak a pályán érvényt is szereznek.

Mint Robert Kilin elmondta, a keret kialakításakor le kellett mondani arról a három játékosról, akik felkerültek a Románia ellen készülő felnőtt válogatott keretébe, így a korábbi válogatott Kalmár Zsolt, a Bp. Honvédban, illetve a Ferencvárosban nagyszerűen futballozó Botka Endre és Nagy Ádám nem lesz ott Eschenben.

– Örömteli gond, hogy nem számíthatok erre a három játékosra. Az U21-es csapat egyik célja, hogy játékosokat adjon fel a felnőtt csapat számára, és a futballisták behívása azt mutatja, hogy jó úton járunk. Bízom benne, hogy lehetőséget is kapnak Románia, illetve Észak-Írország ellen, és ismerve Bernd Storckot, erre látok is esélyt.

A 4. csoportban Magyarország és Liechtenstein mellett Albánia, Görögország, Izrael és Portugália együttese szerepel. A magyar válogatott tagjai vasárnap találkoznak, Diósdon tartják edzéseiket, majd szerdán reggel utaznak az alpesi államba, ahol 18 órakor tart nyilvános edzést Robert Kilin.

A magyar csapat a folytatásban Portugáliában lép pályára, október 9-én, majd négy nappal később Albániát fogadja.

Az U21-es válogatott kerete

Kapusok: Nagy Gergely (Vasas FC), Banai Dávid (Újpest FC), Bősz Levente (Diósgyőr)

Védők: Osváth Attila (Vasas FC), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia), Lenzsér Bence (Paksi FC), Forgács Dávid (AC Pisa, olasz), Kecskés Ákos (Atalanta, olasz), Tamás Krisztián (La Spezia, olasz), Szilvási Péter (Debreceni VSC), Hangya Szilveszter (Vasas FC)

Középpályások: Vida Máté (Vasas FC), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Sallai Roland (Puskás Akadémia), Berecz Zsombor (Vasas FC), Kleinheisler László (Videoton FC)

Támadók: Zsótér Donát (Puskás Akadémia), Prosser Dániel (Bp. Honvéd), Varga Szabolcs (MTK), Balogh Norbert (Debrecen), Mervó Bence (MTK)

Olvasói sztorik