Válogatott

Magyar–román: további gyanúsítottakat keresnek

Kapcsolódó cikkek

További gyanúsítottakat keres a rendőrség a szeptember 4-i magyar–román mérkőzéssel összefüggésben elkövetett garázdaságok miatt – közölte a rendőrség pénteken a honlapján.

A gól nélküli eredménnyel végződött Európa-bajnoki selejtező során több atrocitás történt a környéken. A rendőrség a meccset követő éjszaka 51 embert állított elő a rendbontások miatt. A zavargásokat nem sokkal éjfél után sikerült felszámolni a budapesti Groupama Arénánál. A történtek során a szurkolók és a rendőrök közül összesen 38-an sérültek meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteki közleménye szerint fotók alapján további gyanúsítottakat keresnek. A felhívásokide kattintva és ide kattintva találhatók!

Azt írták: a jelenlegi adatok szerint a gyanúsítottak szeptember 3-án és másnap a Magyarország–Románia mérkőzést megelőzően és annak idején Budapest V. és IX. kerületében garázdálkodtak. A rendőrök a bűncselekmények helyszínén, illetve azok közelében 18 férfit, míg az azóta tartó nyomozás eredményeként további 11 embert fogtak el, és hallgattak ki gyanúsítottként.

A bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható emberek pirotechnikai eszközöket használtak, hangoskodtak, parkoló gépjárműveket, közterületi padokat, székeket rongáltak meg, valamint bántalmazták a velük szemben intézkedő rendőröket. Közülük húsz ember ellen csoportosan elkövetett garázdaság, hét ember ellen hivatalos személy elleni erőszak, kettejükkel szemben pedig csoportosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak bűntett gyanúja miatt indult eljárás. Egy férfi ügyét pirotechnikai eszköz tiltott használata miatt a X. kerületi rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretein belül vizsgálja.

A hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésével gyanúsítható személyek ügyét a Budapesti Nyomozó Ügyészség vizsgálja – olvasható a BRFK közleményében.

A mérkőzés előtti napon, illetve a meccs napján, a rendőrökkel szembeni támadásokkal összefüggésben a Budapesti Nyomozó Ügyészség már több mint tíz embert állított eredményesen bíróság elé hivatalos személy elleni erőszak miatt. Közülük több vádlottat a bíróság végrehajtandó börtönbüntetésre ítélt, míg másokat felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtott, egyúttal a terhelteket határozott időre eltiltotta a sportrendezvények látogatásától.

A rendőrség szeptember 7-én azt közölte, hogy összesen százhúsz embert keresnek a labdarúgó-mérkőzés előtt a belvárosban történt garázdaság miatt. Azt írták: „csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt” indítottak eljárást.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik