Válogatott

Storcknak tényleg jó volt az iksz

A román kapitány három pontra vágyott, a magyarok német edzője elégedett a döntetlennel.

Kapcsolódó cikkek

Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Románia elleni Európa-bajnoki selejtező (0-0) lefújás után elégedetten értékelte a mieink produkcióját.

– Elégedettek vagyunk az egy ponttal, nagy harcot vívtunk. Sok nehézséggel küzdöttünk a mérkőzés előtt, így megfelelő a döntetlen. Arra kellett figyelni, hogy hátul mindig koncentráljunk. Ez nem mindig sikerült, de jól láttuk el a feladatainkat. A felállás végül egy négy-négy-egy-egy lett, összességében elégedett vagyok a látottakkal. Holnap meglátjuk, hogy hányan tudnak még futni, ez az edzésen kiderül, de hétfőn is jó játékot várok Belfastban. Több játékosunk sem volt meccsben, nem játszottak eleget, ezt az eredményt tudtuk elérni – vélekedett Bernd Storck.

Anghel Iordanescu, a román válogatott szövetségi kapitánya szerint csapat jól játszott.

– Főleg a mérkőzés első felében többet birtokoltuk a labdát, nyomás alatt tartottuk ellenfelünket. A második félidő már jóval kiegyensúlyozottabb volt. Támadószellemben szerettünk volna futballozni, de nem tudtunk nagy helyzetet kidolgozni. Szerettük volna megszerezni a három pontot.

Olvasói sztorik