Válogatott

A fociultrák nekimentek a bevándorlóknak

Verekedés tört ki a Keleti pályaudvarnál, majd a Deákon is balhé volt.

Kapcsolódó cikkek

Verekedés a Széll Kálmán téren

Kollégánk szemtanúja volt egy verekedésnek a Széll Kálmán térnél, a Várfok utca elején nem sokkal 17 óra után – írja az Origo.hu. – Mintegy harminc román szurkoló minden ok nélkül nekiesett egy 25 év körüli srácnak. A fiatalember sporttáskával sétált, majd az egyik szurkoló hirtelen, nekifutva, lendületből lekevert neki egyet, két másik társa pedig belerúgott. A többiek közben énekeltek, és azt skandálták, hogy Románia, Románia. Az áldozatnak a járókelők segítettek felkelni.

Ostrom alatt a beváros:

Az M1 tudósítója a Deák térről jelentett rendbontást: a szurkolók a járdákat foglalják el a környéken, egyre indulatosabbak, agresszívabbak, pedig senki nem provokálja őket, a rendőrök és a járókelők sem. Hozzátette: feltehetően a román szurkolókat várják, akik azonban nem érkeznek, viszont egyre több rendőr jön a helyszínre.

Az autók lépésben haladhatnak a környéken, de korábban a szurkolók kirohantak az útra, megállították a forgalmat.

Korábban írtuk:

Verekedés tört ki a feltehetően radikális magyar futballszurkolók és illegális bevándorlók között a Keleti pályaudvarnál péntek délután. A rendőrök közbeavatkoztak és a két csoportot szétválasztották. Az MTI tudósítója petárdarobbanásokat is hallott.

Az MTI tudósítója a helyszínen azt látta, hogy mintegy száz bevándorló a pályaudvar főbejárata előtt jelszavakat skandált arabul és tapsolt. Ezután összetűzés alakult ki a migránsok különböző csoportjai között, mire a rohamrendőrök közbeavatkoztak és megfékezték a randalírozókat.

Mindeközben az pályaudvar épülete mellett időről időre a magyar-román futballmérkőzésre tartó szurkolók nagyobb csoportjai vonulnak el, „ria-ria, Hungária!” kiáltásokkal, fütyülve, tapsolva. A kisebb összetűzést nem számítva a rohamrendőrök sikeresen távol tartják őket a tér középső részétől, a pályaudvar épületétől.

A téren sok rendőr és a korábbi napoknál kevesebb bevándorló van, akik időnként kisebb-nagyobb csoportok verődnek össze, de a többségük – főként nők és gyerekek – az aluljáróban vannak. Jelenleg a forgalom zavartalan a Baross téren.

„Bár sokan szerették volna, ha jobb híján a Keleti pályaudvaron lévő menekülttábort látogatják meg az ultrák, a táborok vezetői erről már a korábbi egyeztetések során egyhangúlag lemondtak” – áll az Ultras Liberi már idézett tudósításában, amely az elmúlt éjszaka Budapest belvárosában kirobbant balhéról szól. Úgy tűnik, most pótolták, ami éjjel elmaradt…

Ezzel összefüggően a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte az MTI-vel, hogy nem állnak meg a metrószerelvények péntek délután és este a Keleti pályaudvarnál. A közlemény szerint várhatóan 17 órától fél kilencig, valamint este tíz órától az utolsó járat indulásáig az M2-es metró az állomáson csak áthalad, az M4-es metró pedig nem megy el a Keleti pályaudvar végállomásig, csak a Rákóczi térig közlekedik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik