A portugál Ricardo Amilcar da Silva Gomes, azaz röviden Amilcar a futsal NB I-ben szereplő MVFC-Berettyóújfalu új igazolása. Amilcar későn kezdett futsalozni, de tíz éven keresztül játszott a portugál első osztályban. Hazájában a Modicus, a Fundacao Jorge Antunes és a Braga játékosa volt. 2015-ben Olaszországba, a Serie A-ba igazolt, a Cosenza alkalmazta, majd egy évet a Salinis Clubnál töltött. Tavaly a katari Al-Garafánál szerepelt. A portugál válogatottban tíz alkalommal lépett pályára.
– Elégedett vagyok és a munkám elismerésének egyik jele, hogy aláírhattam. A magyar ligát ismertem, mert portugál barátaim is játszottak itt, emiatt is követtem és tudom, hogy a Győr dominált az utóbbi években. A magyar válogatott is évről évre fejlődik, mutatja ezt a 2016-os Eb szereplés is. Két nagyon fontos meccs vár rájuk, hogy 2018-ban is ott lehessenek. A következő szezont tekintve szeretnék segíteni az MVFC-nek, hogy elérjük céljainkat – mondta új portugál játékos a klub honlapjának.