Futsal

Szűcs Lajos visszatért a kapuba

A teremlabdarúgó másodosztályban induló TFSE csapatát erősíti a 43 éves játékos.

Nagy célt tűzött ki magának a TFSE teremlabdarúgó-csapatának vezetősége, idén szeretnék az NB II-es bajnoki cím elhódításával az élvonalbeli szereplést kiharcolni.

Komoly változások történtek a keretben, például leigazolták az Újpest, a Ferencváros és Lombard Pápa egykori válogatott kapusát, Szűcs Lajost is – írja a futsalhungary.hu.

Visszatértek korábbi kulcsjátékosok és hazaigazolt Olaszországból a csapat játékos-edzője, Póta Balázs. A csapat heti három alkalommal készült, és a felkészülési programban edzőmeccsek is szerepeltek, amelyeket zömében megnyertek, az első osztályú Veszprémet is legyőzték.

„Szűcs Lajos egy legenda, egy példakép a magyar labdarúgásban, és olyan karakterre volt szükségünk, amilyen ő. Emberileg is és játéktudásban is nagy segítségünkre lesz. A leigazolása egyszer csak kipattant a fejemből és utána elkövettem mindent azért, hogy meg tudjuk őt szerezni. Be is mutatkozott már nálunk, nem is akárhogyan, az ellenfél közönsége is éltette, nagyot nyertünk vele mi is, és a magyar futsal is” – nyilatkozta Póta Balázs.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik