A csoportjukban a szlovákokkal azonos mérleggel záró Anglia volt Magyarország ellenfele a nyolcaddöntőben a horvátországi minifutball Európa-bajnokságon. A szigetországiak már a találkozó előtt megnyertek egy csatát, a magyar csapat jó részének cipőt kellett cserélnie, mert a szervezők szerint nem volt szabályos többeken a lábbeli.
Ez pedig egy kis zavart okozott a fejekben, mert bár a középkezdés után Varga azonnal helyzetbe került, összességében az angolok kezdtek jobban. A második percben Gardner teremtett magának tiszta lövőhelyzetet, de Sikur Lajos a helyén volt, néhány másodperccel később ismét Gardner próbálkozott, ezúttal tíz méterről, nagy erővel lőtt, de a magyar kapuson ezúttal sem fogott ki.
A hetedik percben Bozsoki ment el a jobb oldalon, középre tett labdája csak centikkel ment el az érkező Somogyi lába előtt. Két perccel a szünet előtt a magyar csapat rangidőse, Gál József lőtt el egy kiválóan visszagurított labdát, ezúttal pedig Bakoos mutatott be remek védést. A félidőt egy Wadkins-lövés, illetve Sikur hárítása zárta le.
A második félidő elején Juhász Dániel szerezhetett volna gólt, egy szöglet után került a labda a magyar csapatkapitány elé, lövését azonban blokkolta a gólvonalon álló angol védő. A 25. percben Herbert lőtt kevéssel a kapufa mellé, majd a túloldalon Béres fejelt mellé.
A lefújás előtt néhány másodperccel Isiaac megkapta második sárga lapját, az emberelőnyt azonban a fennmaradó időben nem sikerült kihasználni, csak egy Bozsoki-lövésig jutott a magyar csapat, jöhettek a büntetők.
Egy-egy kihagyott büntető után egészen a hetedik sorozatig nem hibázott senki. Ekkor előbb Varga lőtte a labdát elemi erővel középre, majd pedig Kuehn büntetőjét hárította a párbaj előtt kényszerből cipőt cserélő Sikur Lajos! Magyarország szombaton, 11 órától a skótokat 3-0-ra legyőzőt házigazda Horvátországgal játszik a negyeddöntőben.